Azúros tájakon - Egy szentévi zarándoklat emlékei

ELŐSZÓ Részlet a könyvből: Zarándok-áldás Itt térdelünk a kápolnában s felettünk a zarándok-áldás szavai hangzanak: "A békének és szerencsének útján vezessen titeket a mindenható és irgalmas Úr, és Rafael arkangyal kísérjen titeket az úton, hogy békével, épségben és örömmel térjetek vissza otthonotokba. Kérjük, hallgasd meg Urunk, könyörgésünket és tedd szerencséssé szolgáid útját, hogy az út és az élet minden viszontagsága között a te segítséged oltalmazza őket." Eddig az útikészületek foglalták le a figyelmünket. Együtt van-e minden az utazótáskában? - jaj, még ezt az apróságot hozzá, hogy ne legyen hiány, - jaj, azt a másikat mégis itthon lehetne hagyni, minek vigyünk fölöslegeset! Most az Isten csendességében a lelkünk mélyéről egy eddig ismeretlen érzés kezd felszivárogni: a nagy zarándoklatok fenséges hangulata. Mind erősebben buzog s lassankint egészen elönti gondolatainkat, érzéseinket, s zengő arany-atmoszférába vonja szívünket. Ugyanez lehetett valamikor az érzés-hangulata annak a sok millió és millió embernek, akik idők folyamán megtették ezt az utat. Most mi is belekapcsolódunk ebbe az alázatosan penitenciázó és lelkendezve triumfáló nagy-nagy áramlatba. Előre megsejtjük, hogy a szépség-élményeknek, eszmeérintéseknek és jósághatásoknak illetésére kitágul és megnő a lelkünk s közelebb jutunk az Éghez. Az áldás kenete nyomán elcsitul az ismeretlen hosszú úttól való minden aggodalom is. Érezzük, hogy az isteni Gondviselés különösképpen oltalmába vesz bennünket. Felvillanyozott lelkesedéssel, könnyű lábbal kelünk útra. Elkísér a bennünk zsongó ének: Útonjárók szép csillaga, boldogságos Szűz Mária...