Az utolsó szó (mérleg)

Ez az értekezés egy olyan problémával foglalkozik, amely a kutatások gyakorlatilag minden területét érinti, és szintúgy jelen van a mindennapi kultúrában, nevezetesen azzal, hogy hol ér véget a megértés és az igazolás. Az ész, ha létezik ilyesmi, nem csupán közösségünk általánosan elfogadott vélekedései és szokásai ügyében szolgálhat fellebbviteli bíróságként, hanem személyes perspektívánk sajátosságainak tekintetében is. Olyasvalami ez, amit minden individuum fellelhet önmagában, ugyanakkor általános tekintélye is van. Az ész, rejtélyes módon, egyfajta lehetőséget kínál a közös vélekedéstől és az általános gyakorlattól való eltávolodásra, tehát nem pusztán az egyéniség kiemelésére - nem arra a döntésre, hogy valaki kifejezze egyéni énjét ahelyett, hogy mindenki mással együtt haladna tovább. Akárki fordul is az észhez, a tekintély olyan forrását kívánja felfedezni önmagában, amely nem egyszerűen személyes vagy társadalmi, hanem univerzális - és amelynek másokra is, akik hajlandók hallgatni rá, kényszerítő erővel kell hatnia...