Aanchal Malhotra

Az örökkévaló dolgok könyve

libri könyvkiadó  | 2024  | papír / puha kötés  |  485 oldal

Libri Antikvárium
"Tegnap este felnéztem a holdra, és azon tűnődtem, vajon te is a holdat nézed-e. Most, amikor a lahóriakat hol erre, hol arra az oldalra sorolják, vigasztal a tudat, hogy ugyanaz a hold világítja be mindkettőnk éjjelét. Hogy mindegy neki, a Delhi vagy a Sáhálámí kapu, egy mecset vagy egy templom felett ragyog, nem olvasta a Koránt, sem a Gítát. Bizonyára lesznek még gyönyörteli napok a megosztottságon túl is, ahol nekünk is lesz helyünk. Egy hely, ahol a jázmin megmarad. Egy ég, e felett az ég felett, ahol a szél, szamír felemelkedik, hogy elérje a mennyeket, firdauszt. Egy hely, ahol egybe forrhatunk." A tízéves Szamír Vidzs élete örökre megváltozik, amikor 1938-ban, egy januári reggelen megpillantja a pisztáciazöld szemű Firdausz Khánt. A családja parfümüzletében dolgozó hindu fiú és az édesapja mellett kalligráfiát tanuló muszlim kislány barátságot kötnek, és egymás mellett tanulják ki családjaik ősi mesterségét. Az évek múltával hivatásuk egy életen át tartó művészi szenvedéllyé, kapcsolatuk pedig mindent elsöprő szerelemmé nemesedik, és a két fiatal arról ábrándozik, hogy egy nap majd összeköthetik a sorsukat. A történelem vihara azonban szeretett szülővárosukat, Lahórt is eléri, és az utcákon hamarosan véres összecsapások folynak. A szerelmesek két ellenséges oldalon találják magukat; Szamír indiai, Firdausz pedig pakisztáni lesz, és mindkettőjüknek súlyos döntéseket kell meghozniuk, melyek messzire sodorják őket egymástól. Vajon mit őriznek meg a múltból, miközben egyre távolabb kerülnek fiatalságuktól és a szerelmüktől? Aanchal Malhotra lírai szépségű regénye csodálatos, minden érzéket rabul ejtő utazás, mely során teljes pompájában tárul fel előttünk egy letűnt korszak minden varázsával, küzdelmével, fájdalmas és gyönyörű emlékével.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 500 Ft

A termék megvásárlásával

350 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
1x olvasott könyv,szép állapotú
Kiadó libri könyvkiadó
Kiadás éve2024
Oldalak száma:485
Súly395 gr
ISBN2310015668552
ÁrukódSL#2112938493
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 500 Ft

A termék megvásárlásával

350 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok