Az örök zsidó - Régi naplók, életképek ( 1862-1906 )

"Ágai mintaképe lett a múlt századi megmagyarosodott zsidónak. Modora magyarba oltott nagyvárosiasság, úgy anekdotázik, mint egy vidéki táblabíró, s úgy játszik a hegedűn, hogy a cigányok vérükből valónak gondolják. Ahhoz a szerencsés zsidó nemzedékhez tartozik, mely úgyszólván saját kezűleg veszi át a felszabadulás új jogait, s mentes lévén a sértődés érzésétől, kritika nélkül, szerelmesen simul a nagylelkűnek mutatkozó nemzet uralkodó rétegéhez. Így lesz igazi "konstruktív", igenlő zsidó. Hogyan látja vajon a maga fajtáját? 1862-ben a Magyar Izraelita c. folyóiratban egy csomó "rajz"-ot (akkoriban kedvelt műfaj) tett közzé a vidéki zsidók életéről, a szeretet humorával és realizmusával írt rajzokat, melyek a vallásos élet alapos ismeretéről, sőt némi hébertudásról is tanúskodnak. Ágai magatartását általában az a kettősség jellemzi, hogy egyfelől támadja azokat a zsidókat, akik még nem teljesítették legfőbb kötelességüket: nem magyarosodtak meg, másfelől harcol a szűkkeblű és gyűlölködő antiszemitizmus ellen. Ha némely megjegyzés már-már úgy hat ránk, mint egy különös történelmi lelet, ne felejtsük el, hogy egy nemzedék tagja részéről történik, mely a nyugati műveltségtől s a beolvadástól, az elavultnak vélt hagyományok és a népi jelleg levetésétől várja a zsidó nép megváltását. Bár más úton, mint mi, ő is harmóniára törekedett a befogadó nemzettel, s oly természetes, ha azt hitte, hogy ennek tökéletes módja egy kétoldalú szerződés, amely szerint a magyarság felszabadítja a "Spitzig"-eket, ezek viszont sietve átolvadnak bele. Ágai figyelme a zsidókérdés terén nem is terjed ki másra, mint hogy a szerződést mindkét fél megtartja-e, tévedése pedig - ha van - legföljebb az, hogy a maga részéről a megegyezés pontjain túlmenő buzgalmat tanúsított, nagyobb áldozatokra volt hajlandó, s többet remélt azoktól, mint mi. De az a tévedés "a koré, mely szülte őt"." (Komlós Aladár kísérő tanulmányából)