Az ördög vigyorgott a lángokból - Konrád György előszavával

jelenkor kiadó  | 2008  | cérnafűzött, keménytáblás  |  158 oldal

Libri Antikvárium
"Garai András Júda 1928-ban született Pécsett, zsidó családban. A ma Izraelben élő szerző pszichiáterként dolgozik, könyve az angol, német és héber nyelvű kiadások után csak 1995-ben jelent meg magyarul, ez a kötet annak javított, fotókkal illusztrált változata. Garai édesanyját hároméves korában elvesztette. Apja hat évvel később keresztény nőt vett feleségül, s maga is áttért a keresztény hitre. Amikor 1944. március 19-én a német csapatok Pécset is megszállták, a Garai család mentességet élvezett a gettóba való vonulás alól. Az akkor tizenhat éves András, barátai és szerelme után vágyakozva, feljelentette magát a hatóságoknál, és követte társait a pécsi gettóba. Ekkor, 1944 júliusában kezdődik az emlékirat, amely annak a tíz hónapnak a története, amelyet Garai András az auschwitzi, majd a kauferingi koncentrációs táborokban töltött. Túlélve a holokausztot, 1945 szeptemberében visszatért Pécsre, s az átélt borzalmak közvetlen közelében, három hét alatt vetette papírra tanúvallomását, mely a visszatekintő emlékezés távolságteremtése nélkül sorakoztatja fel a szenvedéstörténet állomásait."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó jelenkor kiadó
Kiadás éve2008
Oldalak száma:158
Súly300 gr
ISBN0469000956142
ÁrukódSL#2103602535
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power