Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban

A kötet a hazai szöveg-kép kutatások senki földjéről, az illusztrációról szól.Korunk befogadás-központú tárgymeghatározásai pedig egyre időszerűbbé teszik a kérdést: miért nem jut több figyelem az irodalmi művet megérteni segítő illusztrációnak? Miért nem tartjuk fontosnak azt, hogy a képeskönyvek és a tankönyvek ábrái igényesek vagy giccsesek-e, hogy a verseskönyvek illusztrációi autonóm módon reflektálnak-e saját eredetükre, a szövegre. A felvetés a teoretikus szempontrendszerekre, a kritikai és az oktatási gyakorlatra egyaránt vonatkozik, hiszen az egymást átfedő médiumok befogadásának folyamatát ezek az intézményi formák értelmezői stratégiák kimunkálásával, a későbbi kánonok kialakításával segíthetnék elő. A kötet nem képelemzéseket tartalmaz, az illusztrációt nem önmagában a művészettörténet vagy a művészetelmélet nézőpontrendszerét felhasználva mutatja be: a figyelmet a kép eredetére, az irodalmi műre magára is ráirányítja. Példaanyagát a leporellók, a tankönyvek, a kortárs versek és illusztrációik, valamint Az ember tragédiájának néhány grafika-sorozata képezi.