Az ezüsthomloku vándor (Magyar írómesterek)

"Lázban Róma. Az élet torlódva lüktet az utcaereken át s ott a Hét Halom szive táján, a Forumon, ott az arany Mértföldkő körül ezrekké duzzad a tolongó emberár. A tömeg babonásan suttog: -Sibyllák csodája, csakugyan Ő jönne?! Mit akar itt?... És miért, hogy oda a városkapu elé menjünk ki elébe? Miért nem jön be?... É nem megyek... Csitt, a frumentarii figyelnek... Siessünk! Mennek, zsufolódva torkollanak bele a virágosfejü tizezrek nagy emberfolyamába, mely a rettegés vasfegyelme alatt már szabályozott hömpölygéssel tódul a Via Appia felé. Vértek és lictorfejszék villannak a gyöngyházas azur alatt, libben a homlokok szines szalagja s az elkésett senatorok pirsszegélyes tógája. Az emberárban márványszigetekként maradnak el mellettük a köztársasági nagyok szobrai... - Lám, ők nem jönnek velünk, se Marius, se Gracchus, se Cato... Ők még rómaiak voltak! Ők még a nemzeti Róma uralmát akarták a meghóditott világ felett s nem a cseléd provinciák uralmát a mi Rómánk felett, mint ez... ez a nemzetközi császár, ez a Világ Boldogitója, Világ Ujjáépitője, ki a ködös britt Ultima Thule-tól az Eufrátig kétszer is begyalogolta birodalmát s csak Rómánkat kerülte mindig következetesen."