Stuart Piggott

Az európai civilizáció kezdetei

gondolat könyvkiadó  | 1987  | keménytábla, védőborító  |  383 oldal

Libri Antikvárium
Sutart Piggott évtizedekig az Edinburgh-i Egyetem Régészeti Intézetének vezetője volt, azon a tanszéken, amelyet előtte a világhírű régész, V. G. Childe irányított. Szinte szimbolikus jelentősége is van tehát annak, hogy a magyar olvasó Childe népszerű ismeretterjesztő munkái után e kötetben Piggott európai őstörténetével is megismerkedhet. A szerző ebben a munkájában is Childe nyomába lépett, és az ötvenes és hatvanas évek új, gazdag forrásanyagára támaszkodva azt vizsgálta meg, hogy mennyiben volt sajátos az európai őskori társadalmak fejlődése, az az út, amely végül ami civilizációnk alapjait teremtette meg. Childe-tól eltérően, kisebb figyelmet szentelt tehát a közel-keleti ősi civilizációk hatásainak, és jóval nagyobbat a sajátosan európainak. Lényegében az időszámításunk előtti négy évezred őstörténeti kérdéseit tekinti át a ,,barbár", tehát a görög és római világon kívüli Európa régészeti emlékei alapján. Gyakorlatilag az újkőkort, a rézkort, a bronzkort és a vaskort foglalja ez magába, de ahol szükséges, visszapillant az őskőkor hosszú évezredeire is. Különösen figyelemre méltóak, azok a részek, amelyek a szerző szűkebb kutatási területeire kalauzolnak el: az i. e. első évezredbe, a keltáknak és közvetlen elődeiknek vaskori társadalmába, a görögökhöz és a rómaiakhoz való viszonyuknak sokoldalú elemzésével. Piggott művének magyar kiadásához Makkay János régész fűzött tartalmas kép és ábra, valamint igen gazdag bibliográfia egészíti ki.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gondolat könyvkiadó
Kiadás éve1987
Oldalak száma:383
Súly419 gr
ISBN2399959001267
ÁrukódSL#2112985603
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz