Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás

1998 és 2000 között akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterünk korábbi elődeit is meghazudtoló, ,,csodálatra méltó" lendülettel utazott a nagyvilágban, hogy a magyar mezőgazdasági termékeknek piacot találjon. 1999. novemberében éppen Brazíliában járt, mikor Gödöllőn - szintén az ő legmesszemenőbb támogatásával - jelentős konferencia kezdődött. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) bemutatásán az Európai Unió és Ausztria igen magas szinten képviseltette magát. A környezetgazdálkodási szemléletű mezőgazdálkodásra való átállás európai tapasztalatait a magyar miniszter brazíliai útja miatt nem hallgathatta meg. Pedig ha ott lett volna, talán Brazíliába sem kell utaznia. Az igazi kérdés ebben a történetben természetesen nem a magyar agrárminiszter utazási programja, hanem hogy a magyar mezőgazdaság és vidék milyen fejlődési utat választ. Az élesedő viták jól jelzik, hogy döntenünk kell. De milyen választási lehetőségeink vannak? Milyen fejlődési irányok következhetnek adottságainkból, közel- és távolmúltbéli tradícióinkból? Milyen mozgásteret szabnak e tekintetben számunkra hazai viszonyaink és az európai törekvések? Milyen erők és érdekek feszülnek egymásnak az európai és a hazai agrár- és vidékpolitika alakításában?