Szerző P. M. Jakobszon Szerkesztő Vág Ottó Fordító Dr. Kovács Ferenc Lektor Salamon Jenő

Az érzelmek pszichológiája (Fordította: Dr. Kovács Ferenc) - Harmadik kiadás

tankönyvkiadó  | 1964  | keménytábla, védőborító  |  482 oldal

Libri Antikvárium
E könyv olyan kérdést tárgyal, mellyel a szovjet pszichológusok munkái nemigen foglalkoztak rendszeresen. Ugyanakkor azonban az érzelmek kérdése általánosságban, az érzelmek kialakulása és nevelése pedig különösen igen nagy jelentőségű számunkra. Ahhoz, hogy a szovjet embert sokoldalúan formálhassuk, különféle, jól körülhatárolt és mély érzelmek együtteseit kell benne nevelnünk, melyek őt mint társadalmi rendünk fejlődésének aktív munkálóját s a kommunizmus építőjét jellemzik. Ahhoz azonban, hogy ezeket az érzelmeket kifejlesszük és neveljük, jól kell ismernünk az ember emocionális életének sajátos voltát és törvényszerűségeit. Midőn arra vállalkoztunk, hogy az érzelmek lélektanának bonyolult és kevéssé kidolgozott problémáját megkíséreljük megvilágítani, jó előre tudatában voltunk azoknak a nehézségeknek, amelyek utunkat állták. Az első kiadás kiváltotta visszhangok, az olvasók levelei is kritikai megjegyzései, valamint egyes kiegészítésekre vonatkozó kívánságok arra késztették a szerzőt, hogy könyvének második kiadásában bizonyos pótlásokat és változtatásokat hajtson végre. A leglényegesebb pótlások az I., II., IV. és V. fejezetben vannak. A VI. fejezet - "Az érzelmek fő fajtái" - teljes egészében át van dolgozva. A könyv két új fejezettel gyarapodott: a VII. fejezettel ("Az érzelmek változásának az ember életkori fejlődésének folyamatával összefüggő jellegzetes sajátosságai") és a VIII. fejezettel ("Az emocionális szféra tanulmányozásának módszerei"). A szerző hálásan fogad minden olyan kritikai megjegyzést és tanácsot, melyet olvasóitól könyve második kiadására vonatkozólag kap. Vissza Tartalom Előszó 7 Bevezetés 9 Az érzelmek s jellemő vonásaik 18 Mi az érzelem? 18 Az érzelmek mint a környező valóság visszatükröződései 35 Az érzelmek keletkezésének és tudatosulásának sajátosságai 42 Az érzelmek és a nyelv 54 Az érzelmeknek mint élményeknek a jellegzetes vonásai. Az érzelmek dinamikája 58 A társadalom és az érzelmek 87 Az érzelmek fiziológiai alapjai 116 Az érzelmek kifejezése 138 Az érzelmek és a személyiség 185 Az érzelmek fő fajtája 225 Morális érzelmek 228 Esztétikai érzelmek 240 Intellektuális érzelmek 247 Praxikus érzelmek 249 Az érzelmek változásának az ember életkori fejlődésének folyamatával összefüggő jellegzetes sajátosságai 271 Az emocionális szféra tanulmányozásának módszerei 300 Az érzelmi nevelés pszichológiai kérdései 339 Az érzelmi nevelés céljai 339 Az érzelmi nevelés előfeltételei 345 Miben nyilvánul meg az érzelmi nevelés? 356 Az ember emocionális szférájára való ráhatás módjai 365 Az érzelmek önnevelése 401 Irodalom 411 Mellékletek 417
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
84 db fekete-fehér fotóval illusztrálva. Tankönyvi szám: 52235.
Kiadó tankönyvkiadó
Kiadás éve1964
Oldalak száma:482
Súly349 gr
ISBN2310019320227
ÁrukódSL#2112800476
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács