Az erdő éneke

Amikor a bolgár próza jövőjéről egyszer megkérdezték, Georgi Rajcsev, a bolgár novella talán legkiválóbb művelője, többek között ezt mondta: "Feltételezem, hogy a bolgár próza két úton halad tovább. Egyesek továbbra is a faluról írnak, és ha be is hatolnak a városba, soha nem felejtik el, hogy "termésük" bolgár címkét visel, és ezért a bolgár föld szagát "kell" árasztania. Mások azonban, az "esztelenebbek", fejjel mennek a falnak, és küszködnek, hogy kijussanak a mindenség tág, felmérhetetlen világába." Georgi Rajcsev is az "esztelenek" közé tartozott. Elbeszéléseinek fő témája a szerelem örök problémája, de sohasem elégszik meg hősei szerelmi boldogságának és bánatának egyszerű bemutatásával, múló viszonyukban mindig a "két nem örök tragédiáját" ábrázolja. S bár az emberi sorsok szélsőséges eseteit kereste, nem a patológia érdekelte elsősorban, hanem az ember megismerése. Leereszkedett a zilált ideg- és lelkiállapotok legmélyebb rétegeibe, mégsem érezzük írásaiban a mindent atomjaira bontó naturalizmus fárasztó elemzését vagy élményvadászatát. Érzelmi együttérzése sebzett lelkű hőseivel, tragédiájuk teljes átélése, emberi közelségbe hozza szélsőséges jellemű hőseinek sorsát. Tartalom Parányi világ 5 A bűn 71 Lina 129 A város végén 267 A gonosz 294 A menekült 253 Az erdő éneke 258 Karacsakal 345 A farkaskölyök 358 A hazugság 380 Utószó 413