Az eltűnt idő nyomában V. - A fogoly lány

A könyv egy háromezer oldalas regény ötödik kötete. Ám bátran beleereszkedhet mindenki mindjárt e kötettel is Az eltűnt idő nyomában lassan hömpölygő áradatába - elég, ha megfogadja Proust egyik első magyar méltatója, Fejtő Ferenc tanácsát, aki annak idején ekképpen biztatta a prousti stílus szokatlanságával küszködő olvasót: ,,...belé kell vetnünk magunkat csillogó, meleg, napfényes áramlásába s hagynunk magunkat sodorni a tenger felé... Ennél a sodornál, ha már egyszer benn vagyunk, nincs varázsosabb állapot: de beléugorni, de átadnunk magunkat, kétségkívül áldozat. Nehéz belekezdeni Proustba, úsznitudást, sőt az úszás sajátos technikáját követeli e stílus: de úszni benne (ha megtanultunk), de olvasni őt könnyű és elbűvölő..." ,,Sokáig korán feküdtem le" - e sokszor idézett és sokat kommentált rövid mondattal kezdődik Az eltűnt idő nyomában első része. A XIX. századi realista regények hagyományával ellentétben Proust hőse számára nem a meggazdagodás, az érvényesülés, a hatalom megszerzésére irányuló cselekvés a fontos, hanem a világ megismerése, vagyis jeleinek megfejtése, és az írás, mellyel meg tudja örökíteni az eltűnt idő emlékeit. A hős jelolvasó, megpróbálja értelmezni a világ rejtjeleit - a martinville-i harangtornyok, a Charlus úr szája szögletében finomkodó mosoly, vagy két nő összesimuló táncának jelentését.