Fülszöveg
Balázs Anna írja válogatott novelláinak kötete elé:
A legnehezebb és egyúttal a legizgalmasabb írói feladat az emberi lélek megismerése. Vagyis az, hogy szavakkal kifejezzük, ami az életben megfoghatatlan, ám az ember jellemzésénél nélkülözhetetlen. Pedig a gyorsan alakuló, fejlődő világban az embernek is fejlődnie, alakulnia kell. Ha az író kutatómunkája folyamán úgy tapasztalja, hogy az általa megismert emberek fejlődése rossz irányba halad, eltorzult vagy érthetetlenné vált, mert a körülmények nem idokolják, olyan helyzetbe kerül, mint a barlangász, aki úgy tudta, feltárt barlangban fog előre vezetni az útja, és az mégis elzárult előtte. Minél gyorsabb a társadalom fejlődése, annál nehezebb megtalálni azokat az embereket, akik ezt a fejlődést követni tudják. Vannak, akik begubóznak, ellenségesen szemlélik a zavaró, életüket megnehezítő fejlődést. Vannak, akik félreértik, úgy hiszik, minden szabaddá vált, hiszen az ember már a világűrben repül: ő is a huszadik századvégiek közé tartozik, leveti hát a gátló tulajdonságokat, szertelenné lesz, és mivel széttépi az erkölcs kötöttségeit, erkölcstelenné válhat. Vannak olyanok, akik átlátják a fejlődés ésszerű és szükséges voltát, igyekeznek lépést tartani vele, ahogy erejükből és tehetségükből telik.
Az író nemcsak kutató; megértő embertérs is, akinek gyengédségre, tapintatra van szüksége ahhoz, hogy alakjait megalkossa. Egy pillanatig sem felejtheti el, kinek ír: olvasóit is magával kell ragadnia, hogy megértsék, vele érezzenek.
Engem sosem hagyott el az emberek iránti szánalom. Az késztetett íróvá válni, és kísér minden munkámban. A legrosszabb ember is szánandó, hiszen született és meghal. De ha szánom is az embereket, nem egyezhetem bele, hogy elromlott lényük másokat bajba döntsön. El kell ítélnem őket, ez épp annyira az író dolga, mint a bíróé, aki elítéli a bűnök elkövetőit, akkor is, ha talál mentséget számukra. A novellistának nehezebb a dolga, mint a regényíróé, aki néhány emberről ír, a novellák mindegyikében más-más lelkű, cselekményű, életű figurákat alkot. Mindegyik története egy külön dráma. Ez a legnehezebb műfaj, és nem minden olvasó tudja élvezni. Engem az izgat minden novellában, hogy elérjem, amit a téma megkíván: megmutassam azokat az embereket, akik éppen így és csakis így cselekedhettek adott körülmények között. Ha sikerül, akkor a lélekrajz volt megfelelő, abban lelni meg mindennek a magyarázatát. Ennek a rajznak a kialakítása a novellista legnehezebb feladata. Ha sikerült megoldania, akkor haladt a korral, akkor modern is volt, bár ennek a fogalomnak sokszor zavaros, félremagyarázott értelemzése nem mindenki számára egyforma tartalmú. Mégis: nem az a modern, aki úgy akar változtatni az írásművészeten, hogy belekever oda nem illő kifejezéseket, hanem, aki amai embert meg tudja alkotni.
Tartalom
Sári a mennyországban 5
Vezeklő 15
Gizuska gyereket szül 23
Szárítóban 29
Epizód 36
Az új leány 39
A púpos 45
Rossz tanuló 49
A vacsora 56
Változás 58
Rokonok 67
Pálinka 75
Az unoka 84
Az első asszony 103
A házmesterfiú 117
Az árva 123
A kanyar 143
Az utas 149
Az örökös 157
Kollégák 164
Telefonálók 196
Halpaprikás 204
A befolyásos ember 212
Váratlan fordulat 219
A nyugdíjas 230
A művész úr 240
A tízes szoba kulcsa 248
Ágytól és asztaltól 256
Az ájtatos anyós 273
A regényhős 281
Az enyveskezű 287
A párizsi asszony 295
Jótét lélek 298
Állatok 304
Egy orvos az autóbuszon 307
Irigység 313
Szép a Duna télen 319
Az utolsó ember 339
Lánynapló 358
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet