Az elrabolt taliga (Szatírák és humoreszkek)

Fülszöveg Negyedszázaddal ezelőtt, az ötvenes évek közepén ingerkedő, kis humoreszkeket kezdtem írni játékosságból, fejcsóváló bosszankodásból, enyhe rosszallásból s néha felháborodásból is az emberi kicsinyesség, korlátoltság és merevség felett. Megbocsátó, könnyed, humoros hangvétel volt közös jellemzőjük, melyet a fiatalos fölény sugallt, s emögött az élet, és a világnak is van még ideje, hogy ésszerűbb, jobb és megértőbb legyen. De az idő múlásával gyűltek a személyes élmények, közös tapasztalok, s velük együtt a megbocsátó humor és játékos groteszk lágy vonalai közé is irónia érdes és szálkás szövetei vegyültek, a humoros szemlélet örömtartományait a szatíra kesernyés ízei járták át - úgy is mondhatnánk, hogy az örömbe üröm vegyült -, és nem sokáig váratott magára az abszurd komikum komor valóságérzete sem. De ha a régi és újabb írások hangvételét és témáit vizsgáljuk, újabb felismerésre jutunk. Mintha az élet folyamatossága és az örökkévalóság gyengéinkbe lenne adott. Mintha a történelem csúcsainak árnyékában a nevetés lenne az az egyszerű, kanyargó út, amely az idő mélyének végtelenéből jöve összeköti a jelenségeket. Ezt abból is láthatjuk, hogy a kötet egyik-másik, negyedszázados humoreszkje vagy szatirikus elbeszélése ma is annyira időszerű, hogy e tény akár egy új humoreszk témája lehetne. Lám, nevetésünk nem ostor vagy pálca volt, amely a világ megjavítása érdekében csapkodott - mert az eredmény, pontosabban: eredménytelenség nem igazol ilyen feltételezést-, hanem megszépítő erőforrás, a lélek nyugalmának műszere. Könyvemet ajánlom mindazoknak, akik képtelenségeken is képesek felszabadultan nevetni, mert birtokolják annak tudását, hogy az ember sohasem lesz tökéletes, de mindig arra kell törekednie, hogy tökéletes legyen. De azoknak is ajánlom, akik ezt még nem tudják.