Az elhagyott falu

Bächer Iván ismét mesél, mesél egy németek és magyarok által közösen lakott falu történelméről, az ott élőkről. Mesél arról, hogyan született ez a közösség, hogyan éltek lakói, hogyan folyt, ha nem is könnyű, de jól szervezett, kiszámítható életük két évszázadon át, míg közbe nem szólt a történelem. A hol humoros, hol szívszorító történeteket, az egykor és ma is ott élők sorsát olvasva kiderül, hogyan bomlott fel végleg a polgár-paraszt faluközösség. ,,Látszott a dombról Gold Jenő háza, és látszott mellette Lizi nénié. A temetésre már el is lett adva az. Mikor Lizi néni ott született, a falu gazdag volt, büszke és erős. Hibátlan volt benne a tisztaság és a rend. Lehet, hogy szigorú, sőt kegyetlen volt néhanap, de rend volt. Mindenkinek megvolt a maga helye, szerepe, dolga. Megvolt a rendje születésnek, házasságnak, gyereknek, öregnek, bajnak, halálnak. Hétköznapoknak és az ünnepeknek. És ami az egészet szabályozta, az volt a hagyomány, a vallás, a munka és tulajdon mindenekelőtt. Német volt a falu, kálvinista német és gazdag. ,,Kulák" falu, mondták volna egykor, polgár-paraszt falu, mondanánk ma. A falunak akkor gyökere volt. Messzi német földbe vezettek azok a gyökerek, és messze-messze évszázadokig vissza, talán még addig a korig, amikor nem volt magánbirtok sem a világon, és a falu közössége együtt volt a gazda. Ebbe született Lizi néni bele. És ez borult, foszlott szerteszét lány korában. A rend odakinn borult, de ő magában őrizte azt. Amikor a nap lement, akkor Lizi néni nyugovóra tért. Amikor a nap fölkelt, akkor fölkelt ő is. Mert ez az élet rendje. Villanyt csak a tévére pazarolt a végén. Álltak a Goldok fenn a dombon. S tudták - a falu most ér véget éppen." (részlet)