Az életuntak

Nagy Ignácz született 1810-ben oktober 7-én, Keszthelyen, hol atyja gazdastiszt volt. Tanulását Gyöngyösön kezdve, Ujvidéken, Baján, Pécsett, Budán folytatva, 1831-ben a pesti egyetemben végzé, mikor aztán magyar királyi kamarai számvevőségi szolgálatba lépett s megnősült. Az irodalomhoz, már első ifjuságán kezdve különös hajlammal viseltetett s vele tettleg is foglalkozott, de csak a némettel; 1829-ki Pestre jöttével a magyar nyelvben még nagyon járatlan volt, mivel az ideig, hogy atyja feltételének annál inkább eleget tehessen, ki kamarai hivatalra szánta: mindig német családok közt s német körökben forgott; hanem az ország fővárosában az épen e tájt hatalmasan ébredező nemzetiség és fejlődésbe eredt irodalmi élet központján, szép nyelvünket megszeretvén, németül készült munkáit megsemmisitette s nevét, 1833-ban kezdve, lapokban és folyóiratokban, előbb forditott, majd eredeti dolgozatok alatt látjuk. 1836-ban a korán elhunyt Munkácsy János oldala mellett a ,,Rajzolatok" czimü igen olvasott szépirodalmi lapnál segédszerkeztőséget vállalt, következő év mártiusában pedig Helmeczy Mihály ,,Jelenkor" czimü, akkor egyetlen pesti magyar politikai lapjához szegődött, hol a ,,Külföld" egy részén kivül a ,,Budapesti napló" rovatát kezelte, s e rovat által, - melly később a hirlapirodalomnak olly kedvelt, érdekes és hasznos ága lett - az ujdonságirást, illy alakban első kezdte és honositotta meg. 1844. óta, mint a két tűz közé szorult mérsékletes politikai irány képviselője, a ,,Budapesti Hiradó"-nak a pártok akkori helyzetében élesen üldözött ,,Hirharang"-ját derekasan kongatta. A mellett önálló, többnyire satyricus zamatu szépirodalmi müvekkel is elárasztotta az azokon kapva-kpó közönséget; élczgazdag és talpraesett dolgozataival minden zsebkönyvben, folyóiratban lehetett találkozni, - maga az ,,Athanaeum," a tiszta izlés és ép nyelv ezen feledhetlen példányiskolája, számos jeles elbeszélést s rajzot közlött tőle, mellyek közt ,,Budapesti élet" czimmel s Zajtay álnév alatt nyujtott velős satyrái nemcsak akkoriban kitünő hatást eszközöltek, hanem még most is e nemü irodalmi termékeink legkiválóbbjai közé sorozhatók. - Másfelől a szinpadot is több jeles vigjátékkal ajándékozta meg; legkitünőbb a ,,Tisztujitás," melly a magyar Tudós Társaság száz aranyos jutalmát s az ,,Életuntak," melly szintén tudós-társasági mellékdijt nyert. - Még 1839-ben meginditotta ,,Szinműtár" czim alatt a jelesebb hazai és külföldi szinművek gyüjteményét, mellyből összesen negyvennyolcz füzet - ötvenhat darabbal látott napvilágot. A nemzeti szinház számára is nagyon sokat forditott, közte Hugo Viktor ,,Tudor Mariá"-ját, ,,Ruy Blas"-át, Schiller ,,Fiesco"-ját. Ekkép neve rövid időn a legkedveltebbek egyikévé lett, s a köz figyelmet annyira reá irányozta, hogy 1840-ben a Tudós-Társaság, majd 1847-ben a Kisfaludy-társaság tagjául választották, mellynek később pénztárnokává lett, s a társaság által kiadott becses ,,Külföldi regénytárt" két folyamban ügyes megválasztással és jó tapintattal szerkesztette. Munkássága és népszerüsége tetőpontján érték az 1848-ki napok, midőn egész addig viselt kamarai kisebb hivatalát letévén, magát egészen az irodalomnak szentelte s az ,,Életképek" szerkesztését vette át; majd 1849 végén a ,,Hölgyfutár" czimű divatlapot alapitotta, hol a viharos idők megszüntével, tökéletes tetsz-halálba sülyedt irodalom első életjelét adta; e lapban a magyar időszaki szépirodalmat azután is, valami negyedfél évig egyedül és sok buzgalommal képviselte s habár, a viszonyokhoz képest, korcshajtásoknak is kénytelen volt helyet engedni a parlag kerten: nem egy szép tehetséggel s jóravaló erővel ajándékozta meg az irodalmat. - Megfeszitett szorgalma s éjet-napot egybetevő lankadatlan munkássága egészségét legjobb korában aláásták s tönkre tették. Hosszas betegeskedés után meghalt 1854 márczius 19-én, 43 éves korában.