Az égő csipkebokor I-II.

"Olyan volt Mósze - írja Mózesről, Az égő csipkebokor hőséről Kodolányi János -, mintha egy másik, idegen, igen-igen magasan levő világból szállt volna a földre. Magános, nyugodt, nyájas, de szigorú. Szemében lenyűgöző erő ragyogott, mintha a messzibe tekintett s mégis meglátott volna mindent. Sőt, jobban meglátott, mint azok a szemek, amelyek a körülöttünk levő világot fürkészik. Mintha láthatatlan, ám annál érezhetőbb burok vette volna körül, vonzó és taszító egyszerre. A tiszta, gyermeki lelkekben a rajongó szeretet érzéseit lobbantotta lángra, a bölcs, tapasztalt férfiakban hódolatot ébresztett, az irigyeket, gyülölködőket, törtetőket, kapzsikat, a nyegléket, tudatlanokat megfélemlítette. A rajongók meghajlottak előtte, lába elé akartak borulni, kezüket a ruhája után nyújtották, mások meg visszahőköltek, elkotródtak, vagy sunyi alázattal hajlongtak, mintegy fölhívva magukra a hatalmas úr figyelmét." Mi tette Mószét - vizsgálja Kodolányi János - a történelem egyik legérdekesebb alakjává, hogyan lett népe vezérévé, és miért jutott odáig, hogy az általa teremtett és fölemelt nép megkövezze? Roppant méretű, eleven színű és mozgású freskón ábrázolja az író, és hozza az olvasó közelébe ezt a különös, homályba vesző kort, ismertet meg a Kelet embereinek szokásaival, jellemével, babonáival és életbölcsességeivel. Mitosz és történelem, tudomány és írói látás párosult ebben a műben, amelynek középpontjában az ember, az emberi társadalom fejlődése áll.