Hermann Hesse

Az Üveggyöngyjáték

európa könyvkiadó  | 1984  | keménytábla, védőborító  |  699 oldal

Libri Antikvárium
"Tartományunk és rendünk szelleme két elven alapul: az egyik a tárgyilagosság és igazságszeretet tanulmányainkban, a másik a meditatív bölcsesség és harmónia ápolása. E két alapelv egyensúlyban tartása tesz bölccsé s rendünkhöz méltóvá bennünket? Más századok a szellem és a vallás, a kutatás és aszkézis egyesítésében kerestek menedéket, náluk az universitas litterarumban a teológia uralkodott. Nálunk a meditáció, a sokfokozatú jógagyakorlat az, amivel igyekszünk megfékezni a bennünk lévő állatot, és a minden tudományban ott rejtőzködő ördögöt. Nos, ti éppoly jól tudjátok, mint én, hogy az üveggyöngyjátéknak is megvan a maga ördöge, s ez a játék is üres virtuozitássá, önmagát élvező művészkedő hiúsággá, törtetéssé válhat, a mások fölötti hatalom megszerzésére s e hatalommal való visszaéléshez vezethet. Ezért van szükségünk az intellektuális nevelésen kívül még másfélére is, ezért vetettük alá magunkat rendünk moráljának, hogy szellemileg tevékeny életünk ne ferdüljön holmi lélekben vegetáló áloméletté, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb szellemi teljesítményekre legyünk képesek. Nem szabad a vita activából a vita contemplativába menekülnünk, sem fordítva, hanem a kettőt váltogatva mindig úton kell lennünk mindkettőben." Ára: 4800 Ft
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 790 Ft

A termék megvásárlásával

579 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1984
Oldalak száma:699
Súly200 gr
ISBN2310020639219
ÁrukódSL#2112843671
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 790 Ft

A termék megvásárlásával

579 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács