Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai

Heves megye gazdasága 1945 előtt és az ország szovjetizálása után is alapvetően agrárjellegű volt. Az ún. fordulat évét (1947/48) követő erőszakos iparfejlesztés csak a megye természeti kincseinek fokozottabb kiaknázását: az energia- és az építőipar igényeinek kiszolgálására nyitott bányák, illetve üzemek (Mátravidéki Szénbányászati Tröszt, Mátravidéki Erőmű, bélapátfalvi, selypi cementgyár) fellendülését eredményezte. A megye munkaerő-kínálata 1945 előtt is nagyobb volt a keresletnél, és ez az ötvenes években sem változott. Korábban a fölösleges munkaerő cselédként, illetve mezőgazdasági idénymunkásként helyezkedett el az ország más vidékein, míg az ötvenes években tömegek kényszerültek Borsod, Nógrád és más megyék ipari üzemeibe. A helyi gazdasági élet gerincét alkotó mezőgazdaság igen súlyos múltat örökölt, és a jelene sem volt biztató. A földbirtokmegoszlás a megyében 1945 előtt még az országos átlagnál is aránytalanabb volt, mivel a művelés alá vont földterület közel 30%-át a nagybirtok uralta. (Ennél rosszabb csupán Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Fejér vármegyében volt a helyzet.) Csak az egri érsekség és a káptalan több mint százezer hold földdel rendelkezett. A mezőgazdasági lakosság közel 90 %-át kitevő kis- és törpebirtokos réteg a megye termőterületének mindössze 22,6 %-át művelte. A helyzetet súlyosbította, hogy az északi, hegyvidéki terület nagy része erdő volt, amely eleve kevesebb munkaerőt igényelt. Az agrárlakosság jelentős hányada a létminimum határán élt, széles tömegek kényszerültek napszámba. Az 1945-ös földosztás ugyan - főleg a déli, alföldi településeken - ki tudta elégíteni az igényeket, de a túl hamar bekövetkező erőszakos szövetkezetesítés, a beszolgáltatások, az irracionális központi direktívák végrehajtatása sokakban újabb keserűséget halmozott fel. Az 1953-as kormányprogram adta lehetőségekkel élve aztán a megye szövetkezeti tagságának 25%-a elhagyta a termelőszövetkezeteket, és magával vitte a földterület 13%-át.