Patricia Posner

Auschwitz gyógyszerésze

i.p.c. könyvek kft.  | 2021  | kemény kötés  |  358 oldal

Libri Antikvárium
Az Auschwitz gyógyszerésze Victor Capesius, a Bayer romániai gyógyszerügynökének kevéssé ismert története, aki 1943-ban, harmincöt évesen lett a náci SS tagja, és hamarosan a legnagyobb haláltábor, Auschwitz vezető gyógyszerészévé nevezték ki. A korábban titkosított dokumentumok alapján, melyek a szerző közbenjárására kerültek nyilvánosságra 2016-ban, Patricia Posner bemutatja Capesius táborbeli rémtetteit, illetve azt, hogy a háború után miként próbálta kijátszani az igazságszolgáltatást, miközben polgári jómódban élt a foglyoktól lefoglalt értékekből és a holtak szájából kitépett fogászati aranyból. Húsz évnek kellett eltelnie, mire egy eltökélt ügyésznek és néhány bátor túlélőnek köszönhetően sikerült őt elítéltetni. A könyv azonban nem egyszerűen Capesius életútját követi nyomon, hanem lerántja a leplet az I. G. Farben, Németország legnagyobb ipari konglomerátuma és annak leányvállalata, a Bayer embertelen üzelmeiről is, melyekhez Hitler "végső megoldása" nyújtott hátteret. Képet kaphatunk róla, hogyan váltak teljesen hétköznapi emberek lelkiismeretlen, erkölcsi normákat elvető, kapzsi gyilkológépekké, s miképp próbálják mindezt feldolgozni az utánuk jövő nemzedékek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 24 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó i.p.c. könyvek kft.
Kiadás éve2021
Oldalak száma:358
Súly446 gr
ISBN2310023504408
ÁrukódSL#2113075519
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 24 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz