Áttetsző testek

európa könyvkiadó  | 1998  | keménytábla, védőborító  |  143 oldal

Libri Antikvárium
Nabokov 1972-ben írt kisregénye több kritikusa szerint olyan, mint egy bonyolult gépezet által mozgatott kis makett (az író \nagy\ műveinek kicsinyített modellje): egy humorral, bájjal, megejtő könnyedséggel teremtett csöppnyi viág, melynek szereplői az író kénye-kedve szerint cselekednek, az ő fantáziájából születnek, s oda is térnek vissza, miután eljátsszák szerepüket. Nabokov arra csábít, hogy próbáljuk megérteni ezt a kis gépezetet (vagyis lényegében az ő zseniális agyának működését), gyakran segít is ebben, máskor tévutakra vezeti az olvasót, pimaszul játszik vele, de mindvégig érezhető, hogy a trükkös, szellemes játéknak azért komoly tétje is van: az öregedő művész a halállal, a halálon túli lét rejtélyével és saját halálfélelmével akar szembenézni, még ha elbújik is teremtett alakjai mögött. Azt az elképzelhetetlen szellemi létezést próbálja mégiscsak elképzelni, amelynek nézőpontjából e világi sorsunk áttetszővé válik: így lesz áttetszővé a regény főhősének, az irodalmi szerkesztő - és az önmaga szövegként felfogott életét is szakadatlanul, de reménytelenül korrigáló - Hugh Personnek az élete is, aki véletlenül, holdkóros álmában megöli élete nagy szerelmét, s hátralevő életét börtönökben és elmegyógyintézetekben tölti. A regény szellemnarrátora - aki maga is \áttetsző test\ - mindent lát és mindent tud (s mivel földi életében regényíró volt, bizonyos fokig \alkotja\ is a valóság szövetét és szövegét), de a végkifejletet ő sem képes megjósolni, mert hiába minden írói-szerkesztői-teremtői bravúr: a jövő nem létezik, az \csak egy szófordulat, a gondolkodás káprázata\.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1998
Oldalak száma:143
Súly200 gr
ISBN0739000554786
ÁrukódSL#2107603949
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar