Sárhidai Gyula

Atomtengeralattjárók (haditechnika fiataloknak)

zrínyi katonai kiadó  | 1987  | papír / puha kötés  |  69 oldal

Libri Antikvárium
Az első és a második világháború idején a tengereken minden hajó feszülten figyelte, nem tűnik-e fel valahonnan a "lopakodó tengeri farkas", a tengeralattjáró. A tengeralattjáróktól való félelem nem volt alaptalan. Igaz, a haditechnikai eszközök fejlődése során a tengeralattjárók ellen folyó harc is egyre eredményesebb lett, mégis megtartották a jelentőségüket, sőt az 1950-es évek végétől szerepük a katonapolitikai helyzet és az erőviszonyok alakításában egyre nő. Mi ennek a magyarázata? Az, hogy az 1950-es évektől megoldódott a hadászati rakéták mozgatható elhelyezésének a kérdése, a rakétafegyverek a szárazföldi silókon kívül a tengeralattjárókon is megjelentek (a tengeralattjárókra költözhettek). Ezzel a megoldással nagy hatótávolságú, csapásmérő tengeralattjárók bővítették az arzenálok amúgy is rendkívül változatos sorát. A ballisztikus rakéták szolgálatba állítása óta a hadászati nukleáris fegyverrendszerek közül legvédettebb a rakétahordozó atom-tengeralattjáró. Ez önmagában is bizonyítja e korszerű haditechnikai eszköz jelentőségét. Tekintsük át, hogyan lett a technika fejlődése során a sok áldozatot követelő vízi járműből napjaink egyik legjelentősebb fegyvere.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 8-10 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 8-10 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó zrínyi katonai kiadó
Kiadás éve1987
Oldalak száma:69
Súly200 gr
ISBN2399970200809
ÁrukódSL#2110896835
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 8-10 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 8-10 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték