Anyanyelvi séták

tinta könyvkiadó kft  | 2014  | puhatáblás, ragasztókötött  |  230 oldal

Libri Antikvárium
A könyv szerzője a főleg rádió- és televízióbeli nyelvi műsorai révén sokak által ismert Grétsy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas nyelvész, számos könyv és tanulmány szerzője, az Édes Anyanyelvünk folyóirat felelős szerkesztője. Ez a kötet a szerzőnek azokból a cikkeiből tartalmaz válogatást, amelyek nem szaktudományi kiadványokban, hanem a nagyobb közönségnek szóló folyóiratokban, nevezetesen az Interpress Magazinban (rövid nevén IPM) és a Családi Lapban jelentek meg 2008 és 2013 között. A kötet címe egyébként azonos azzal a címmel, amely a szerző Családi Lap-beli anyanyelvi rovatának címe volt a 2013. év végéig, tehát annak emlékét őrzi. A most önálló kötetben is napvilágot látó cikkek célja anyanyelvünk milliónyi érdekessége, titka közül minél többnek a megismertetése és ezáltal magának a nyelvnek, legfőbb nemzetösszetartó erőnknek minden, magyarságát nem szégyenlő, hanem arra inkább büszke honfitársunkkal való megszerettetése. A szerző, aki azt vallja, hogy ebben a globalizálódó világban legfőbb kötelességeink egyike anyanyelvi hagyományaink őrzése s egyúttal nyelvünk ápolása, sőt korszerűsítése, a mindezekről hasonlóan vélekedő olvasókat hívja hatvan kis fejezetnyi tanulságos, de egyúttal szórakoztató anyanyelvi sétára. Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 29. tagja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tinta könyvkiadó kft
Kiadás éve2014
Oldalak száma:230
Súly266 gr
ISBN2310008775625
ÁrukódSL#2111841768
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál