Anselmus

Passuth László szinte halála percéig dolgozott utolsó befejezett művén, a 17. század egyik érdekes személyiségének életét feldolgozó történeten. Arról, hogy Anselmus, az egykor ismert, legalábbis a spanyol birodalomban ismert palermói alkirály, majd trinitárius szerzetes élt, mindössze egy 1629-ből származó újsághírből tudunk. Nem véletlen, hogy ez a férfiú, aki hatalmat és dicsőséget odahagyva egyszer csak szerzetesnek állt, hogy ez az ember és tettének belső rugói izgatták az írót. De nem csupán Anselmus sorsfordulása izgatta, hanem maga a kor, a spanyol világbirodalom óceánon inneni és túli története is foglalkoztatta, és nyilvánvalóan érdekelte a regényben megelevenedő táj, Észak-Afrika, ahol Anselmus a pogány fogságba esett keresztények kiváltásával foglalkozott. A vidéket maga az író is bejárta. A regény előterében 17. századi kalóztörténet áll: észak-afrikai kalózok meglepik egy francia főnemes birtokát, s a kincsekkel, személyzettel együtt elhurcolják Alaine-t, a grófkisasszonyt is. Ha sikerül eljutniuk Isztambulba, a lány a szultán háremébe kerül, s onnan élve többé nem jut ki. Anselmus Alaine megszabadításáért indul harcba, s a kalandok során szenvedélyes szerelem ébred benne a lány iránt.