Angol-magyar jogi, kormányzati, politikai értelmező szótár

panem kft.  | 2006  | cérnafűzött, keménytáblás  |  711 oldal

Libri Antikvárium
Az értelmező szótár a Panem Kiadó 1996-ban megjelent Angolmagyar Jogi értelmező szótárának második, bővített kiadása. A bővülés nemcsak az angol és amerikai jogi terminológiában az előző kiadás óta bekövetkezett változásoknak köszönhető (a szókészlet mintegy 40%-kal gyarapodott), hanem annak is, hogy egy további szótár szókészletével is kiegészült, nevezetesen a politikai és kormányzati nyelv alapvető szókincsével. Így kötetünk átfogja az angol/amerikai jogi nyelv teljes skáláját, a nemzetközi jog szókészletét, valamint megismertet a brit és amerikai kormányzati-politikai rendszerrel és annak terminológiájával, továbbá az Európai Unió intézményeivel és az Európai Unióban használt legfontosabb szakkifejezésekkel is. A közel 12 000 angol címszó és kifejezés magyar megfelelője, valamint közérthető magyarázata után angol példamondatok és azok magyar fordításai állnak, melyek segítik a jobb megértést, és a szavak kontextusba helyezésével megteremtik a különböző jogrendszerek között a közlekedés lehetőségét. Számos kifejezéshez általánosabb természetű magyarázatot (Megjegyzés) is fűztünk a jogi rendszerre vagy a jog különlegesebb pontjaira vonatkozóan, valamint feltüntettük a brit és amerikai nyelvhasználatbeli különbségeket. A szótárt tovább színesítik a néhány szócikket követő történelmi, irodalmi, illetve sajtóorgánumokból vett idézetek; ezek magyar fordítását is közöljük. A magyar szavak és kifejezések visszakereshetőségét a könyv végén található magyarangol szószedet teszi lehetővé. Olvasókör: egyetemi hallgatók és oktatók, a jogi, kormányzati vagy a politikai szférában dolgozó szakemberek, valamint az érintett szakterületekkel kapcsolatba kerülők.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 28 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó panem kft.
Kiadás éve2006
Oldalak száma:711
Súly819 gr
ISBN2310018823590
ÁrukódSL#2112859020
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 28 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban