Anatómiai atlasz

medicina könyvkiadó zrt.  | 2018  | cérnafűzött, keménytáblás  |  212 oldal

Libri Antikvárium
Az emberi test megismerésére a nemzetközi szakirodalomban nagy hagyományú, kiváló anatómiai atlaszok állnak rendelkezésre. Ezek azonban kizárólag az orvosképzés, az orvosi gyakorlat igényeit hivatottak kielégíteni, így érthető, hogy részben részletgazdagságuknál, terjedelmüknél, részben alapcélkitűzésüknél fogva nem alkalmasak olyan érdeklődési körök számára, ahol nem a részletek, hanem a felépítő egységek egésze bír jelentőséggel. Ma az egészségügy legkülönbözőbb területein dolgozó szakemberek, de számos más természettudományi, sőt humán diszciplína, így többek között a pszichológia, pedagógia, testneveléstudomány, képzőművészet stb. képviselői is igénylik az emberi test szerkezetének speciális koncepciójú, integratív ismeretét. Ezeken túl az anatómia ismeretanyaga az általános természettudományos nevelésnek is fontos részét képezi. A szervezet valós térbeli elképzelhetőségének nélkülözhetetlen eszköze az adekvát képi ábrázolás, a vizuális élmény. Jelen munkával nemzetközileg is az elsők között jelenik meg olyan anatómiai atlasz, mely az emberi test valamennyi régióját originális, szakszerű ábrák keretében, de a részletek mellőzésével mutatja be. Ez teszi lehetővé, hogy az atlasz 162 színes ábra keretében egyetlen kötetben olyan ábragyűjteményt nyújtson, melyben az érdeklődő a munkája során felmerülő minden anatómiai kérdésnek utánanézhet. Az atlasz ábrái naturálisak, ugyanakkor a lényeget kiemelők, színhatásukban esztétikai és egyben didaktikus értékűségre törekvők. Az atlasz kétnyelvű. Az ábrák jelölései a nemzetközi igénynek megfelelően latin nevezékűek. A latin indexek egyidejű számozása azonban biztosítja, hogy az egyes ábraaláírások alatt a megfelelő anyanyelvi elnevezések minden esetben könnyen megtalálhatók. Az atlasz a Semmelweis Egyetem nagy múltú, nemzetközileg rangos Anatómiai Intézete professzorának, Dr. Donáth Tibornak a munkája.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 15 550 Ft

A termék megvásárlásával

1 555 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2018
Oldalak száma:212
Súly921 gr
ISBN2399983863374
ÁrukódSL#2111031369
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 15 550 Ft

A termék megvásárlásával

1 555 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély