Amíg lehet

Az utóbbi néhány évben keletkezett verseit gyűjtötte össze az azóta elhunyt Petri György. A költő évek óta súlyos betegen, a bizonyos halál árnyékában írta verseit, miként kötetének címe is vallja: Amíg lehet. Az egész magyar irodalomban páratlanná, megrázóan egyedivé épp az teszi a kötetet, hogy szerzője Istenben, túlvilágban intranzigensen nem hívő, a haláltól csak megsemmisülést váró költő "utolsó széttekintését" fogalmazza csodás épségű, a nagy költészet minden ismérvét magán viselő sorokba, versekbe, poémákba. Pedig a költészettani tökély is "nevetség" a számára, elidegenítő-eltávolító gesztusok és formák sokaságát építi be költeményeibe, a durván köznapi kiszólásoktól és hangsúlyozott trágárságoktól a blaszfémikus kiszólásokig, a polgárbosszantó szerepekig és szerepjátszásokig. Petri számára semmi sem "szent", és éppen erről szólnak a versek. A szerelem, a társadalmi, politikai szerepvállalás, az etikai tartás, a szociális szolidaritás, mind-mind "lelepleződik", mind-mind visszájára fordul e versekben, ám - és ez a kötet csodája - épp ezáltal nyerik el minden kétségbe vonáson, leleplezésen, kigúnyoltatáson túl igazi értelmüket, a halálon is - valamiképp - diadalmaskodó sugárzásukat (The rest is silence; Sírvers; Nagy király lettem volna; Maya emlékére; Aki bújt, aki nem bújt, BUÉK; Kizökkent idő; A Dunánál; Nagyapám Abgangja; Best Befor end stb). Tragikusan nagy lírát revelál a kötet, amely egyébként - élénk és tartalmas ellentétben számos darabja akartan hanyag, lenézően, megvetően nyers szövetével - nem nélkülözi sem a pátoszt (de milyen egyéni-egyedi, különös pátoszt!), sem a humorba oltott, könnyes megrendülés alkalmait és kifejezését. Jelentős kötet.