Álljon meg, katona! - Az őrtorony kísértete Dedikált!

Pontos és szép, vagány és megható, mindennapos és önmagán túlmutató - mondjuk ki: a kilencvenes évek kor- és kórrajza ez a kisregény. Írója a legnemesebb magyar és világirodalmi hagyományokat követi. ötvözi a mesterségbeli tudást a valóság tiszteletével - bár ez utóbbit megváltoztathatónak, javíthatónak tartja. Katonákról szól a drótkerítés mögött, mégis bárhol megtörténhet ez a tragédia bárkivel, felnőttel, gyermekkel, férfival és nővel - mert ezeket a típusok: az elnyomott elégedetlenek, az elnyomó elégedetlenek, az önkényes hatalmi jelvényekkel cirkálók, a megalkuvók, a kötelességeiket másokra hagyók, a torkukból befele kiabálók, a hirtelen fölrobbanó szelídek, a klasszikus tragédiák minden szereplői itt élnek ma is közöttünk - és mi vagyunk ők. Olvassátok szeretettel! - magatokról olvastok. És kiáltsatok, magatokra is kiáltsatok, amikor kiáltani kell: Álljon meg! Álljon meg, katona!