Horváth Éva

Alles Klar!

lexika kiadó  | 2014  | puhatáblás, ragasztókötött  |  224 oldal

Libri Antikvárium
Az "Alles klar!" célja, hogy a német nyelv fordulatainak bőséges tárházával segítséget nyújtson a nyelvet tanulóknak a kommunikatív nyelvtudás elsajátításában. Ha német ismerőseinkkel beszélgetünk, ugyanolyan közvetlen, könnyed stílusban szeretnénk ezt tenni, mint magyarul. Ahhoz pedig, hogy találó fordulatokkal tudjunk reagálni, készen kapott kifejezéseket, frázisokat kell elsajátítanunk, amelyeket többnyire nem tudunk szótár segítségével magyarról németre fordítani. A kompetencia alapú oktatásnak az a célja, hogy az élő nyelvtudást sajátíttassa el. A kétszintű érettségi vizsgán azt mérik, hogy a tanuló képes-e kommunikációs céljait megvalósítani. A nyelvvizsgákon ugyanez az elvárás. Ez a mintegy 1500 beszédfordulatot tartalmazó gyűjtemény tehát segítség lehet a közép- és emeltszintű vizsgára, illetve közép- és felsőfokú nyelvvizsgára készülőknek. De jól használhatják azok is, akik fel akarják frissíteni, vagy el akarják mélyíteni nyelvtudásukat, vagy például német szakos egyetemi hallgatók. Használhatják azok, akiknek munkájukhoz nap, mint nap szükségük van a német nyelvre.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó lexika kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:224
Súly252 gr
ISBN2310023002935
ÁrukódSL#2113003595
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal