Állati jelek, képek és terek I-II.

ismeretlen  | 2018  | papír / puha kötés  |  642 oldal

Libri Antikvárium
A 2017 novemberében tartott Állati jelek, képek és terek konferencia illeszkedett a Szegedi Tudományegyetemen zajló szemiotikai és társadalomtudományi kutatások körébe, ugyanakkor tükrözte a 2015-ben alapított JEL-KÉP-TÉR Munkacsoport célkitűzéseit is. A konferencia fő témáját számos tudományág nézőpontjából közelítették meg az előadók, ami lehetőséget adott a szűkebb diszciplináris keretek meghaladására, mindezt jól bizonyítja tanulmánykötetünk is. Célunk az állati jelhasználat és az emberi kultúra állatszimbolikájának bemutatása, amelyet a zooszemiotika elméleti szempontjai és az állati jelhasználat néhány esetpéldája mellett irodalmi, történelmi, képzőművészeti és a kultúra számos egyéb területéről kiemelt példák elemzésével világítanak meg a tanulmányok. Mindig is magától értetődő volt, hogy az állatok is használnak jeleket, ez még egy olyan a hagyományos, legendákra épülő európai állatszimbolikát összegző kötetben is megfogalmazódott, mint Miskolczi Gáspár az Egy jeles Vad-Kert (1702) című műve, amelyben a verebek kapcsán ezt írja: ,,Minden kétség nélkül vagyon is bennek valami olly mód vagy természetnek munkája, amely által az ő akaratjokat egymásnak vagy intés, vagy szavok változtatása, vagy más egyéb jelek által tudtokra adják" (281). Új szemlélet- és megközelítésmódot a 18-19. századi biológiai, zoológiai kutatások hoztak, amelyek megalapozták a 20. századi etológiai és zooszemiotikai eredményeket az állati jelhasználat feltárásában. Desmond Morris Az állati jogok szerződése című könyvében szót emel az antropomorf és antropocentrikus szemléletmód ellen: ,,Állatot nem szabad fölruházni képzeletbeli jó és rossz tulajdonságokkal, hogy tápot adjunk saját babonás hiedelmeinknek vagy vallásos előítéleteinknek" (232). Nerissa Russell a Social Zooarchaeology című művében arra világít rá, hogy míg az antropocentrizmus éles határt von az emberi és az állati világ közé, addig az antropomorf izmus eltörli a határt, így az állatok saját, egyedi identitásának tagadásáig is eljuthat (2). Viszont, ahogy kötetünk tanulmányai is bizonyítják, az ember is csak a saját nézőpontjából tudja értelmezni a valóságot, gondolkodásmódunk analógiákra, jelképekre épít akkor is, ha az állatokkal kapcsolatos tapasztalataink megfogalmazására törekszünk. Mindez egyrészt a kultúrtörténet minden korszakát áthatja, amit a tanulmányok elemzései mélyrehatóan bemutatnak, másrészt viszont, környezetünk, az élővilág, benne a különböző állatfajok jelhasználatának tudományos megismerése és megértésére való törekvés kizárólag az emberi szubjektív szemléletmód és arány érzék meghaladásával lehetséges. Az Állati jelek, képek és terek kötet tanulmányaival a jelhasználat egy fontos dimenziójának, az állati és az állatokról szóló emberi jelhasználat bemutatásához szeretnénk hozzájárulni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - könyvtári
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2018
Oldalak száma:642
Súly100 gr
ISBN2399974958126
ÁrukódSL#2111180754
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar