Alkonyat. Sorsunk, civilizációnk felbomlása

Azóta hogy Spengler 1917-ben megírta a Nyugat alkony-át, az eltelt évek jelenségei valóban arra mutatnak-e, hogy közeledünk egy lezáruláshoz, amikor - az ő szavaival - "a részeire hulló civilizáció aggkorában végsőt lobban a lélek tüze"? Amikor már nincsenek eszmények, nem találunk új vágyakat, a civilizációk meghalnak (Ortega, Y Gasse, 1924); a tudományok elérve a gondolkodóképesség határát, a hanyatlás jeleit mutatják, (Huizinga, 1936); Bork 1997-ben azt írja, hogy ez a legyengült, hedonista civilizáció Gomorra felé tántorog; Toynbee (1947) szerint a hanyatlást nem külső erők idézik elő, hanem egy civilizáció önmagát ítéli halálra; Fukuyama A nagy szétbomlás cím alatt gyűjtötte össze a véghez közeledés jelenségeit 1999-ben (optimista prognózissal az új évszázadra). A szerző azt a mechanizmust igyekszik bemutatni, mely meghatározza egy civilizáció útját amíg az eljut keletkezésétől a virágzása legmagasabb fokára, azután hanyatlásnak indul és a vágyak, célok, törekvések, képek a világról melyek évszázadokon át betöltötték az emberek gondolatvilágát, szétfoszlanak a semmibe. Érdekes téma ez, mert arra a kérdésre ad választ, hogy az idők áramában milyen erők, merre sodornak bennünket akaratunk ellenére is; érdekes téma, mégis milyen keveset tudunk róla, hogy sorsunkat megértsük.