Áldozatok és gyilkosok (Victims and Perpetrators - Gedő Ilka és Román György rajzai a Budapesti Zsidó Múzeumban 1995. február 26-tól május 30-ig/Drawings by Ilka Gedő and György Román at the Budapest Jewish Museum February 26, 1995 thro

Előszó Amikor először megláttam Gedő Ilka és Román György rajzait a magyarországi holocaustról, éreztem, hogy ezt az élményt meg kell osztanom Önökkel. Számomra ez nem csupán szakmai feladat, hanem küldetés. A két művész üldözöttként élte át a holocaust borzalmait, és alkotva próbálta megérteni az elviselhetetlen valóságot. Gedő Ilka portrékat készített vele összezárt sorstársairól egy agyonzsúfolt budapesti bérlakásban: öt ránk maradt vázlatfüzete naplóként örökíti meg a gettó-életet 1944 nyarától 1945 elejéig, a felszabadításig. Rajzai hihetetlen érzékenységgel ábrázolták azokat, akikkel együtt élte át az értelem és cél nélküli hónapokat. Ezek a rajzok köznapi tevékenységeken keresztül mutatják be, hogy a legembertelenebb időkben is létezett emberi tartás. A jegyzettömbök megsárgult lapjai megőriztek valami lényegit a túlélőkről és azokról is, akik meghaltak. Román egy gyerekkori betegség következtében elveszítette hallását és így bújkált süketen, saját szavai szerint ,,egérlyukakban " a háború végéig. Valamiféle belső kényszertől hajtva részt vett a háborús bűnösök népbírósági tárgyalásain és egy rajztömbbe sűrítve dokumentálta azokat. Szén és papír segítségével, mintegy kimerevítve, talán saját maga számára is érthetővé próbálta tenni az emberi természet legsötétebb mélységeit. Rajzai alapján mi is képet kapunk arról, hogy a Zeneakadémia gyönyörű épületében tartott tárgyalás hogyan idézte fel a poklot a maga szörnyűségében. Gedő és Román művei nem hagyják érintetlenül a néző lelkét, felkavarják az érző és gondolkodó embert. E két egymástól függetlenül készült anyag az Áldozatok és gyilkosok című kiállításon kerül először egymás mellé és bemutatásra. Ezek a rajzok teljesen mások, mint Gedő és Román munkásságának többi darabjai. Ez a korszak művészi pályafutásuk választóvonalának bizonyult, nem azért, mert stílusbeli fejlődésen mentek keresztül, hanem a kitörölhetetlen élmény súlya miatt. A rajzolás képessége e két művész számára életerőt adó ösztönző volt egy olyan világban, ahol minden más értelmetlenné vált. E rajzok emléket állítanak annak a mintegy hatszázezer magyar zsidónak, akiket koncentrációs táborokban, munkaszolgálatban, sárga csillagos házakban, gettóban elpusztítottak vagy a Dunába lőttek. Ez a könyv ugyan önálló mű, de szándékunk szerint arra szolgál, hogy az Áldozatok és gyilkosok című, száz rajzot tartalmazó kiállításnak művészi és történelmi hátteret nyújtson.