Ahol mindörökre nyár van - Portrékötet Czigány Györgyről

jel kiadó  | 2006  | kemény kötés  |  244 oldal

Libri Antikvárium
Czigány György - költő, számos zenei, irodalmi, vallási rádió- és televízió- műsor szerkesztője. 1931-ben Budapesten született, de gyermekkorának, eszmélésének színhelye Győr. Tizenöt éves, amikor országos irodalmi pályázaton nyer első díjat novellájával, s folyamatosan megjelennek versei a Zászlónk című ifjúsági lapban. Kamaszkorát, az ostromot és a háború utáni évtizedeket Budán, a Krisztinavárosban éli meg, ahol sokáig a plébánia- templom orgonistája. 1956 tavaszán tartja zongoraművész-tanári diploma- hangversenyét a Zeneakadémián, ám az évek során nem zeneművészetével, hanem rádiós és televíziós szereplésével válik ismertté a nagyközönség előtt. A kiadó e portrékötettel nemcsak szellemi-lelki tükröt akar állítani a művész-írónak, hanem egyben köszönti is őt 75. születésnapja alkalmából. A könyvben feltáruló színes életút, a felidézett emlékek, versek egyrészt munkásságának egyfajta breviáriumát adják, másrészt barátokká vált írók, művészek és pályatársak - többek között Borsos Miklós, Kő Pál, Hűvösvölgyi Ildikó, Gyurkovics Tibor, Petrovics Emil, Németh István Péter - gondolatait is közvetítik az olvasónak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 980 Ft

A termék megvásárlásával

98 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel.
Kiadó jel kiadó
Kiadás éve2006
Oldalak száma:244
Súly400 gr
ISBN2399985264841
ÁrukódSL#2110008735
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 980 Ft

A termék megvásárlásával

98 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power