A zsidó jog alapjai

századvég kiadó  | kemény kötés  |  188 oldal

Libri Antikvárium
Kétféle - egymást tisztelő és harmonikusan kiegészítő - hagyomány ötvöződik ebben a kötetben. A Magyarországi Református Egyházban tevékenykedő Doktorok Kollégiuma mindinkább úgy tervezi-szervezi könyvkiadói programját, hogy elsősorban egyes szekciói tudományos kutatásainak eredményeit publikálhassa, mindenki számára közkinccsé téve azokat. Így a szekciók közösségi munkáját és a tagok egyéni tevékenységét is megbecsüli, illetve őket további eredményekre ösztönzi. Ebben az esztendőben az egyházjogi szekcióban hiányt pótló könyv kézirata készült el, dr. Szathmáry Béla műve, A zsidó jog alapjai. Az alapos tanulmány az Ószövetséget a jog szempontjából is kutatni akaró teológusok vagy az egyházjog iránt vonzódó joghallgatók segítségére lehet tanulmányaik során - de egyetlen, más szempontok miatt érdeklődő olvasó sem fog csalódni az értékes munkában. A Doktorok Kollégiuma ezt a művet (tudományos értékei mellett) azért is tekinti jelentős alkotásnak, mert az Ószövetségnek két nagy szellemi öröksége van: az istentisztelet és az Isten igazságán alapuló jogrend. Az istentisztelet az Istennel való közösség titkát tárja fel, ami Istennek minden egyház felett álló, egyedüli és egyetlen szövetségére épül. Ez a szövetség az Újszövetséget készíti elő: Jézus Krisztusban Istennek az egész világ és minden ember számára boldogságot és üdvösséget jelentő műve bontakozik ki. A másik hatalmas szellemi örökség a jogrend, amelyben Isten igazsága azzal a céllal jelenik meg, hogy Isten és az ember szövetsége folytatódjék az ember és ember közötti közösség egyedülálló, szociális és életet biztosító rendjében. Isten őrködik az emberi világ rendje, igazsága és élete fölött. De Isten megbízásából az Isten rendjét is képviselni ebben a világban különösen nagy méltóságot jelent. A 82. zsoltár 6. versében Isten azt mondja a bíráknak: "istenek vagytok". Feladatuk pedig a következő: "Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és a szűkölködőnek! Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből!" (Zsolt 82, 3-4). E feladat teljesítése ma is a világ egyetlen reménysége. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány oktatási, kutatási és kiadói tevékenységet végző tudományos intézmény, amely a politikához kapcsolódó elméleti alapösszefüggések oktatását, a gyakorlati politikai készségek, képességek fejlesztését és a valóságos társadalmi folyamatok elemzését egyesítő modellt valósít meg. A Századvég Kiadó az alapítvány könyv- és folyóirat-kiadással foglalkozó része. A kiadó tankönyvsorozata keretében szociológiai, politológiai, közgazdaságtani szakkönyvek után egy átfogó (az állami, a katolikus, az evangélikus, a református, az ortodox és a zsidó jogot egyaránt felölelő) egyházjogi munka kiadását készítjük elő. A kötet, amelyet a kezében tart a tisztelt olvasó, dr. Szathmáry Béla nagy formátumú könyve utolsó részének átdolgozása, kiegészített változata.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
megkímélt szép állapotú
Kiadó századvég kiadó
Oldalak száma:188
Súly319 gr
ISBN2399988230393
ÁrukódSL#2110345735
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára