A viking kaland

Amikor Gobineau gróf, egy múlt századi francia diplomata kiadta később igen veszedelmesnek bizonyult művét ,,az emberi fajok egyenlőtlenségéről", a szőke skandinávokban vélte fölfedezni a ,,felsőbbrendű embert". (A németeket egyébként ,,kelta-szláv fattyúnépnek " nevezte, amiről a náci ideológia érthetően megfeledkezett.) De nem csupán ezért érdekelnek bennünket a vikingek, hanem többek között azért is, mert az első ezredfordulón majdnem sikerült elpusztítaniuk az európai feudalizmust. Milyenek voltak a valóságban? Kétségkívül vad harcosok és kalózok, irgalmat nem ismerő, őrjöngő hódítók, sőt még hitviláguk is az istenek harcáról és a tüzes világvégéről szőtt mesék füzére. Ez a kép azonban egyoldalú. Skandinávia és Izland paraszti közösségei bölcsek és békések voltak, Észak kovácsai és fafaragói (hát még a hajóácsai!) eredeti és könnyed művészek. Rudolf Pörtner izgalmas művéből megismerjük a germánok hétköznapjainak minden mozzanatát, a harci erényeiken kívül könnyed szójátékaikat és komor krónikáikat. Így azután a maguk testi valóságában állnak előttünk azok a férfiak és nők, akiknek ivadékai ezer évvel később megvetéssel utasították el a ,,felsőbbrendű rassz" hazug elméletét.