A televízió és a film felhasználásának módszertani kérdései

Pedagógiai közéletünkben sokat és sokszor vitatott téma a korszerűség, s méginkább sokrétűbb a korszerű értelmezése az oktatás-nevelés-képzés tartamára és főként módszereire vonatkoztatva. Vitáinkról - közös örömünkre - mind több tanulmány, értékelő gondolatsor kerül nyilvánsosságra, amelyeknek központi gondolata: milyen helyet foglalnak el az audio-vizuális eszközök, az általuk közölt, közölhető információhordozók a tanítás-tanulás komplex folyamatában; melyek azok a módszerek, amelyek az eredményesség optimumát biztosíthatják. Ma már mind többen tudják, hogy magnetofonnal, nyelvi laboratóriummal, filmmel, televízióval történő tanítás-tanulás önmagában véve (az eszközöket tekintve) még nem jelenti a korszerűség igényeinek kielégítését. A korszerűség nem azon múlik, hogy milyen, valóban korszerű technikai eszközt vesz a pedagógus a kezébe, hanem azon, hogy ezeket a korszerű technikai eszközöket hogyan állítja az oktatás-nevelésképzés szolgálatába; hogy ezekkel mennyiben mozgósítja a tanulók értelmi erőit, mennyiben teszi ökonomikussá az ismeretszerzés útját, s ennek eredményeként alkalmazható-e, teljesítményképes-e a tanulók által elsajátított ismeret-, illetve műveltséganyag. Ahhoz, hogy a korszerű technikai eszközök, az információhordozók, a korszerű igényeket szolgálják és elégítsék ki, a pedagógusnak magas szinten kell birtokolnia az általa képviselt szaktudomány szükséges ismeretanyagát, ugyanilyen szintű kulturáltsággal kell rendelkeznie a pedagógia tudománya tekintetében is, különösen oktatáselméleti és módszertani vonatkozásban. Az oktatás módszerei közül a szemléltetéssel mint módszerrel, az audio-vizuális eszközökkel, információhordozókkal történő munka módszertani kérdéseivel kell behatóan megismerkednie. Kötetünk ehhez a munkához kíván hozzájárulni.