A sztyeppei civilizáció és a magyarság

Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság több évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol, évezredeken át a szkítákkal, hunokkal, avarokkal és megannyi más néppel együtt élt a sztyeppén. Olyan organikus kulturális egységben éltek elődeink évezredeken át, hogy a sztyeppei népeket méltán tekinthetjük rokonainknak, hiszen különböző mértékben etnikai, kulturális és történelmi kapcsolatban vagyunk mindegyikükkel. Valaha egy-egy közösségben a legnagyobb büntetések közé tartozott az ún. kiközösítés. Amennyiben pedig magát közösítette ki valaki, azzal az öngyilkosság egy lassúbb, keservesebb formáját választotta. Azonban nem ezt teszi-e a magyarság néhány csoportja akkor, amikor az őstörténeti ,,bulvársajtónak" felülve megpróbálja magát kiközösíteni a reá rajongva néző finnugor rokon népei, nyelvrokonai közül? A közösségvállalás a finnugor népekkel nem jelenti azt, hogy a magyarság ne lehetett volna a sztyeppei lovasálás kezdeteitől részese a nagy, sztyeppei civilizációnak és etnokulturális folyamatoknak! És nem éppen ezt az ,,önkiközösítést" végzi-e a magyarság néhány más, az újító tudományosságot nem ismerő, szűk látókörű, több évtizede megcáfolt ,,eredményeket" szajkózó csoportja, amikor Bálint Csanád, Czeglédy Károly, Erdélyi István, Fodor István, Györffy György, Harmatta János, Rédei Károly, Róna-Tas András és Veres Péter, illetve oly sok más kutató újabb eredményeit visszhangtalanul hagyva oktrojál a régészeti adatokkal és a történelmi forrásokkal ellentmondó halász-vadász és gyűjtögető életmódot, illetve képtelen élőhelyeket a magyarság számára?! A szerző a tudatlanság mindkét válfajával szembeszáll.