Bodosi György

A szólás vágyával

szépirodalmi könyvkiadó  | 1980  | keménytábla, védőborító  |  107 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG A költő - kötetéről: "Minden vers - még a legrövidebb is - két feladvány megoldására törekszik: a világ tágabb megértésére és önmaga jobb elfogadására. Emiatt záródnak a versben a szavak és a gondolatok szigorú rendszerbe, formába akárcsak valamilyen fajtáját ismétlő növény vagy állat testének vázában. Ezúttal hosszabb szünet után jelentkezem verseskönyvvel. Miben különbözik az új az eddigiektől, azon túl, hogy hű folytatás is kívánna lenni? Talán leginkább abban, hogy ciklusai zártabbak, nagyobb önállóságra törekednek. Ám éppen ezért, megpróbáltam - belső összefüggések megteremtése révén - még szorosabb egységbe kovácsolni a kötetet. A kifejezésben továbbra is az egyszerűségre, a közvetlenségre és a nyíltságra törekedtem, attól sem tartva, hogy ezzel olykor átlépek a költészet határán, vagy kívül maradok azon. Arra figyeltem jobban, hogy minél kevesebbszer törjem meg a lebontás és az újra való építés szándékának minden dolog létezését biztosító és igazoló összhangját." TARTALOM Az énekesék házában Az Énekesék házában 7 Boldog kovács 8 Kialvó tüze mellett 9 Csodálkozó fiú 10 Szárnyas lapátunk 11 Győztes madársereg 12 A régi dallam 13 A mesterség temetőben 14 Hazája szokásairól 15 Bizonyos órán túl 16 Ujjáillesztegetés 17 Kotyogtató 18 Az éghez igazodva 19 A kiszabadult Tasso 20 Édes haza 21 A mi Urunk 22 Léleknövesztő 23 Öregnapi rondók 24 Csupa Héraklész A hérosz 42 Alkméné fia 44 Omphalé 45 Atlasz 46 Hyppolita 47 Buphagosz 48 Anteusz 49 A Munkák 50 Nesszosz 55 Deianeira 57 Kéraklidák 59 Eleusszisz 61 A szólás vágyával 1-20 Sirmiói dialógus
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 750 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1980
Oldalak száma:107
Súly150 gr
ISBN2399980132596
ÁrukódSL#2109273046
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 750 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia