A szívtől a kézig

helikon kiadó  | 2016  | kemény kötés  |  373 oldal

Libri Antikvárium
Sajnos Európában a templomaink kiürülnek, ha képtelenek leszünk változtatni, akkor üresek is maradnak. Ferenc pápa egy megcsontosodott egyházban egy változtatni akaró, változtatni tudó karizmatikus személy, aki hiszem, hogy a Szentlélek vezetésével kormányozza a lelki megújulásra áhítozó egyházunkat, ezért én bízom benne, mellette állok, és minden erőmmel segítem őt. Annak, aki kritizálja Ferenc pápát, egyetlen kérdést teszek fel: Vajon ha maga Jézus Krisztus lenne a pápa, mit tenne másképpen, mint amit a jelenlegi Szentatya tesz? Biztos vagyok benne, hogy ezt az irányt vinné tovább, csak sokkal radikálisabban, még akkor is, ha újabb nagypéntekbe torkollna az útja! Krisztus azért küldött a világba, hogy szeretetünkkel gyógyítsuk, és nem azért, hogy elítéljük egymást. Nekünk nem legyőznünk kell a másikat, hanem békében, jó testvérekként együtt kell építenünk Isten országát! Lépjünk ki pazarló, kapzsi, önző életvitelünkből, és térjünk meg! Álljunk felekezettől függetlenül korunk legnagyobb prófétája mögé! Fogjunk össze, és indítsunk el egy újabb, világunkat megtisztító, gyógyító, arcunkat az igaz értékek felé fordító reformációt! Böjte Csaba Sokszor nem értem Jézust. Még a vele szoros közelségben élő főapostol sem tudta elképzelni, hogy mestere erőszakmentes megváltóterve valóban üdvös. Péternek - emberi szempontból - sokkal frappánsabb ötletei voltak a megoldásról. Ma már látjuk, hogy éppen Jézus (látszólag értelmetlen) elgondolása: szenvedése, keresztáldozata és feltámadása kellett ahhoz, hogy megtapasztaljuk, mennyire - gyakorlatilag az utolsó csepp véréig - szeret minket az Isten. És a mártírok vére valóban magvetés volt, amelyekből új hívők nőttek ki, holott az erőszakmentes mentalitású közösségnek racionális emberi számítás szerint a farkastörvények uralta világban pár év alatt ki kellett volna pusztulnia. Ferenc pápát sem mindig értem, sokat kér tőlünk, nagyok az elvárásai, különösen a migránsokkal kapcsolatos szavai keltenek sokunkban félelmet. Persze megértően beszél ő arról is, hogy félelmeinket nem könnyű megzabolázni, de ezt nem hozzák a szalagcímek. Jézus, miként a pápa is, nemcsak igazságos, hanem irgalmas is. Ebben a kérdésben is. Az igazság és az irgalmasság között látszólag ellentmondás, nagy szakadék van, mégis szorosan összekapcsolódnak, mint az olló két fele. Egyrészt megfogalmazza, mi Isten terve, mi az igaz út; másrészt arra indít, hogy irgalmas szívvel az emberek mellé álljunk, kísérjük őket, hogy megtalálják Istenhez, a boldogság forrásához visszavezető utat. Remélem, hogy az apró szöveg mozaikokból összerakott kép segítséget ad, hogy megismerjük a több mint egymilliárd embert számláló közösség vezetőjének, Krisztus földi helytartójának szavait. Karikó Éva
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:373
Súly377 gr
ISBN2399965344600
ÁrukódSL#2111176762
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power