A szépség titka - Prédikációk

ismeretlen  | 2005  | papír / puha kötés  |  203 oldal

Libri Antikvárium
Ahhoz, hogy az emberi életet méltóképpen tudjuk végigélni, mennyei erők szükségesek. A hétköznapokban is, de a nagy próbák idején vagy a kisebbségi sorsban különösképpen érvényes ez. Ezeknek az igehirdetéseknek egy része abban az időben született, amikor a kettős elnyomás terhét mindannyian éreztük, de kimondani azt nem volt szabad. Isten örök kegyelme folytán egy elnyomott népnek abban az időben is mennyei erőket vihettek az emberi szavak. Másik része egy megváltozott világban hangzott el, mert mint mindig, ma is szükség van mennyei erőkre. Ezeket az erőket az igehirdetés szavai hordozzák. Nem tudjuk mikor és hogyan válik az emberi beszéd Isten erőt adó üzenetévé. Szent és érthetetlen titok ez, mint a kánai menyegző csodája volt, ahol senki sem tudta, hogy mikor változott borrá a víz. A szolgák csak azt tudták, hogy nekik kell megtölteniük vízzel a kővedreket, és ők kell hogy vigyenek belőle a násznagynak és a vendégeknek. Az övék az engedelmesség s a szolgálat volt. A többiről Jézus gondoskodott. Ami ebben a kötetben van, az csak a víz a múlt és a jelen kővedreiből. De Isten különös kegyelméből az olvasók s a hallgatók számára Isten erőt adó, mennyei borává válhat. Cselekedje meg velünk, hogy úgy legyen.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 650 Ft

A termék megvásárlásával

665 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2005
Oldalak száma:203
Súly300 gr
ISBN2399958441965
ÁrukódSL#2112173006
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 650 Ft

A termék megvásárlásával

665 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok