Albert Einstein, Szerk.: Maróti Lajos, Ford.: Vámos Ferenc

A speciális és általános relativitás elmélete (Saját képpel)

ismeretlen  | 1978  | vászon  |  197 oldal

Libri Antikvárium
Kevés tudományos elmélet dicsekedhet azzal, hogy a szakemberek körében annyi ádáz vitát, a tudományos világon kívül pedig oly széles körű érdeklődést váltott ki, mint a relativitáselmélet. S habár - ami a valóban rendkívüli közérdeklődést illeti - ez részben talán az elnevezésből fakadó félreértéseken alapult (a "relativitás" szó mögött ugyanis egzakt természettudományos teória rejlik), mégis indokoltnak kell tartanunk azt a vonzást, melyet a szaktudósra és az érdeklődőre egyaránt gyakorol. A relativitáselmélet ugyanis, melyet manapság a modern huszadik századi fizika egyik legnagyobb teljesítményének és sarokkövének szoktak tekinteni, gyökeresen forradalmasítja a fizika fogalmait, s ezeken keresztül a világról alkotott elképzeléseinket. Ezt a könyvet Albert Einstein, a hatalmas gondolati építmény alkotója írta még évtizedekkel ezelőtt azzal a céllal, hogy a matematikához talán kevéssé értő nemszakemberrel is megértesse elméletének alapgondolatait. Avatott, mesteri kézzel bontja ki az egyébként bonyolult matematikai formulák mögé rejtőző mondanivalót, s kalauzolja az összeszedett gondolkodás fegyelmében részt vállaló olvasót az értés csúcsai felé. S miközben megismertet a gyakorta meghökkentően újszerű gondolatokkal, megérezteti olvasójával a világ mélyebb megismerésével és megértésével járó öröm élményét is. A könyvhöz az elméleti fizika egyik elismert tekintélye Dr. Novobátzky Károly Kossuth-díjas tudós írt bevezetést, s ugyancsak ő látta el jegyzetekkel a szöveget. A könyvet terjedelmes, Einstein életrajzának és munkásságának legfontosabb adatait összefoglaló utószóval adja át az olvasónak a Gondolat Könyvkiadó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megkímélt állapotú példány!
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve1978
Oldalak száma:197
Súly200 gr
ISBN2310019361190
ÁrukódSL#2112656710
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza