A rómaiak nagysága és hanyatlása

Montesquieu az "igazság tanúja" akar lenni: vizsgálódik, megfigyel, összevet, s végül olyan következtetéseket von le, amelyek - szándéka szerint - a gyakorlatban is használhatók. Egész munkásságának központi magját képezi a hatalom kérdése. De ahhoz, hogy a politikai rendszerek kialakulását és működését pontosan megfigyelhesse, beutazza Európa azon területeit, amelyek akkoriban magát a világot jelentették. A köztársasági Róma története a legjobb példa a valódi erényre, amely összhangban van az ember önző természetével és képessé teszi igazi szükségleteinek követésére. Róma polgárai kemény küzdelem szolgálatába állították indulataikat és értelmüket: a küzdelem többnyire a biztonságért és a birtoklásárt folyt, ritkábban, bár a legnagyobb megelégedésükre, a maradandó dicsőségért. Róma történetét nem tekinthetjük úgy, mintha kifejezné mindazt, ami felé az emberi természet törekszik, ha felszabadítják, vagy ha megengedik, hogy okosan és öntudatosan fejezze ki magát. Ahhoz ugyanis túl nagy szerepet játszottak benne a torzító véletlenek. Róma az emberi természet elbűvölő romlottságának példája, a betegségnek, amelynek a köztársaságok mindig is ki vannak téve.