A pozsonyi csata

"Ez a csata népünk fennmaradásának a csatája! Üsten segíts!" - kiáltotta Árpád és megfúvatta a lovasíjász roham indítását jelző harci kürtöket. Üsten, Üsten! - visszhangzott a rohamra induló had és fekete felhőként, vészjósló süvítéssel csaptak le a nyilak a magyarok kiirtására érkezett ellenséges hadra. A magyar sereg sorsdöntő győzelmet aratott a 907. július 4-én és 5-én lezajlott pozsonyi csatában. A kereszténység felvétele utáni évszázadokban tilos volt felidézni a "pogány ősök" diadalát az európai keresztény hadak felett. Lassanként a pozsonyi győzelem elfelejtődött és így történhetett meg, hogy 300 évvel később Anonymus, a magyarok történetét bemutató művében, a "Gesta Hungarorum"-ban meg sem említi a sorsdöntő csatát, amely aztán teljesen kitörlődött a nemzeti emlékezetből. 1106 év után azonban eljött az idő, hogy lerójuk hálánkat a pozsonyi hősök előtt és előítéletek nélkül megvizsgáljuk a csatához vezető előzményeket. Az Atilla örökébe visszatérő magyarokat az európai hatalmi rendszer ellenségesen fogadta és gyorsan megszületett a döntés a magyarság mielőbbi megsemmisítésére. Népirtásra buzdító titkos hadiparancsuk álcázására ("Hunguros eliminandos esse" vagyis "Irtsátok ki a magyarokat") a vallást használták fel és keresztes háborút hirdettek a "kereszténységet fenyegető pogányok ellen". A magyar lovasíjász haderő azonban keresztülhúzta a számításaikat és hatalmas küzdelemben győzte le a magyarok kiirtására szövetkezett európai keresztes hadat. Végül is Árpád fejedelemnek igaza lett, a pozsonyi csatában több mint 1000 évre eldőlt a magyarság fennmaradásának a sorsa.