A nyugtalanság éneke

A népi írók mozgalmában és a Nyugat költői között egyaránt számon tartott Jankovich Ferencet manapság már elsősorban történelmi regényei révén ismeri a szélesebb olvasóközönség, s jó, ha azt is tudja még róla, hogy ő a Sej, a mi lobogónkat kezdetű induló szövegének szerzője. Utoljára 1971-ben, illetve 1973-ban jelentek meg - összegyűjtött - költeményei Napkergető, illetve Holdnéző címmel. Azóta nem jelent meg tőle verseskötet. Pedig - ez a mostani válogatás is bizonyság rá - tehetségekben nem szűkölködő nemzedékének lírikusként is legelső vonalában a helye. Születésének nyolcvanadik évfordulójára Kiss Tamás, a költőtárs állította össze ezt a kötetet, amely az életműnek mintegy harmadát öleli fel, s amely Jankovich költészete kiteljesedésének bemutatása mellett annak színeit, hangulatait, hangnemi gazdaságát is tükrözteti. "Az az alkat Jankovich, aki - bár mestere a formának - inkább a belső hangra figyelt, mintsem a mindig új, változatos formai megoldásokra. Szeretett egy gyökérből több verset lomboztatni. Egész költészetének meghatározó eleme a hangulatiság. Így nem is változatos témák, hanem az egy-tömb érzések, indulatok megszólaltatója. Mintegy harmadik elemként társul ezekhez a zeneiség. Emlékeztet az ősi nép, ugyanakkor európai lantos költészet dallamos, elénekelhető vershagyományaira. Jankovich énekes alkatú költő, nála a dallamívek és a versszerkezetek szinte együtt hangzanak. A kortársak, nemzedéktársak között nem ismertem hozzá hasonlót: emberi megjelenése, mély tónusú hangszíne és modulációja egészen azonosnak hatott verseivel. Nagy élő hangszer, mély hangolású húrokkal" - írja a kötet előszavában Kiss Tamás.