A nyomorultak I-IV.

A romantika talán legnagyobb francia képviselőjének regénye egy volt fegyenc, Jean Valjean testi-lelki megaláztatásának és "megszomoríttatásának", egy közönyös, ellenséges társadalommal vívott harcának, véres-verejtékes emberi, erkölcsi felemelkedésének története. A nyomorultak nemcsak lebilincselő kalandregény, amelybe szervesen épül bele egy izgalmas detektívregény (Jean Valjean és Javert "életre szóló" küzdelme), egy megható szerelmi (Cosette-é és Mariusé) s egy történelmi regény (az 1832-es felkelésről), hanem elsősorban - miként a szerző maga is nevezte - társadalmi eposz. A múlt század viszontagságos első felének, a forradalmakkal vajúdó francia társadalom válságos korszakának nagyívű eposza. E finom lírával árnyalt mozgalmas töténelmi tablóban, e prózában írt hatalmas költeményben Hugo a bűn és bűnhődés, morál és társadalom nagy kérdéseit feszegeti, és szenvedélyesen hirdeti a törvény betűjénél is erősebb emberi igazságot, az ember és az emberiség javulásába, felemelkedésébe vetett hitét. "Ameddig tudatlanság és nyomor lesz a földön, az ilyesfajta könyvek talán nem lesznek fölöslegesek" - írta művéhez ajánlásul Hugo. Nem fölöslegesek. Napjainkban sem.