A növények világa 1-2 - A hajtásos növények vegetatív szerveinek kialakulása és működés - Izomeiospórás és homomeiospórás szerveződés - A sporofiton hármas funkcióváltása a magvas növények egyedfejlődésében -A növén

gondolat kiadó  | félvászon

Libri Antikvárium
Kötés típusa: Félvászon Oldalszám: 1.240 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 24 cm x 17 cm ISBN: Megjegyzés: Fekete-fehér fotókkal, ábrákkal, illusztrációkkal. Kihajtható mellékletet tartalmaz. Fülszöveg A két kötet megírásában 27 szakember vett részt. Ez a tény egyrészt azt tükrözi, hogy a növénytan ma már mennyire szerteágazó tudomány, másrészt viszont arra utal, hogy az egyes fejezetek, ill. fejezetrészek szerzői - a megfelelő témakörök specialistái. Mindamellett a szerzők és szerkesztők törekedtek arra, hogy a munka a magas tudományos színvonal mellett közérthető legyen, s a kötetek megfeleljenek az ismeretterjesztő kézikönyv követelményeinek. A négy részre tagolt első kötet a növényi sejt, ill. az elemi szövetek kialakulásának leírása után nagy terjedelmet szentel a növényi test szerveződésének és egyedfejlődésének ismertetésére. A kötet második részében külön fejezet tárgyalja a növény vízgazdálkodását, a talajból való táplálkozását, a széndioxid-asszimilációt, a nitrogén-anyagcserét, az anyagszállítást, a légzést, a másodlagos növényi anyagok keletkezését, a növekedést és fejlődést, valamint a virágzást és termésérést. Végül két kisebb rész - néhány fejezetben - a... Tovább Tartalom I. kötet: Előszó (Sárkány Sándor) 5 A növények testének felépítése és szerveződése A növényi sejt felépítése és működése (Frivaldszky Loránd) 9 A növényi sejt megismerése 9 A növényi sejt organizációja 13 A sejtmag 14 A citoplazma 23 Az endoplazmatikus retikulum, a riboszóma és a szferoszóma 25 A vakuólum-rendszer 27 A Golgi-készülék (Diktioszómák) 30 A mitochondriumok 31 A citoplazma mogzásjelenségei és mozgásszervei 32 A kloroplasztisz és egyéb plasztiszok 33 A sejtfal 39 A sejtdifferenciálódás és az elemi szövetek kialakulása (Verzárné Petri Gizella) 46 A növények testszerveződésének legjellemzőbb vonásai (Gracza Péter) 61 A növények vegetatív testének differenciálódási fokozatai 61 Az egysejtű növényi szervezetek 61 Az egysejtűek társulásai 64 Citoplasztikus szervezetek 66 A tipikus többsejtű növényi szervezetek testalakulási viszonyai 68 A teleptestű növények szeveződési formái 68 A hajtásos növények szerveződési formái 75 A növények testalakulási viszonyai a reproduktív funkcióval kapcsolatban 83 Az egysejtű növények szaporodása 85 A teleptestűek reproduktív szervei 87 Egysejtes, unilokuláris szervek 88 Többsejtes, plurilokuláris szervek 91 Szövetes szaporító szaporító szervek 92 A hajtásos növények reproduktív szervei 94 A hajtásos növények vegetatív szerveinek kialakulása és működés (Rákosiné Szentpéteri Gabriella) 100 Az embrió típusai és a csíranövény kialakulása 100 A zárvatermők embriójának szöveti felépítése 108 A gyökérrendszerek kialakulása 111 A gyökér tenyészőkúpjának kialakulása és típusai 111 A kialakult gyökérrendszer működése és típusai 122 A hajtásrendszer kialakulása 126 A hajtás tenyészőkúpjának kialakulása és működése 126 A levél kialakulása 129 A levél típusai 132 A lomblevél belső szerveződése 132 A lomblevél külső szerveződése 144 A rügy kialakulása, típusai, rügykibontakoztatás 148 A fiatal hajtás szer veződése 150 A hajtástengely típusai 156 A levelek és oldalhajtások elhelyezkedése a hajtástengelyen 159 A hajtástengely elágazásának törvényszerűségei 161 A hajtásrendszer másodlagos vastagodása 163 A fatörzs 166 A hajtásos növények reproduktív szerveinek kialakulása és működése (Andrásfalvy András) 171 A harasztok reproduktív szervei 172 A nyitvatermők szaporító szervei 173 A zárvatermő növények virágának felépítése 175 A virág szerkezete, a virágképlet és a virágdiagram 181 A virágzat vagy reproduktív hajtásrendszer 184 A virág működése, a virágnyílás és megporzás 186 A magkezdemény, a makrospóra és a makrogametofiton 189 A virágporszem (hím gametofiton) alakja és mérete 190 A hím gametofiton és a megtermékenyülés fogalma 191 A csíra és a mag kifejlődése 191 A termés alaktana és működése 194 A termés és a mag terjedésének alaktani feltételei 199 A hiszto- és morfogenezis biokémiai vonatkozásai (Pozsár Béla) 202 A szerveződést szabályozó hormonok 202 A sejtosztódás indukciója 205 Sejtdifferenciálódás 207 Hisztogenezis 208 Levélnövekedés 209 A szárparenchima növekedése 210 A virágfejlődés indukciója 213 A növények egyedfejlődésének alapvető törvényszerűségei (Sárkány Sándor) 215 Néhány egysejtű és teleptestű szervezet egyedfejlődése 216 Egysejtűek három típusai 216 Teleptestűek három fő típusa 220 Haplonta szerveződés 220 Intermédier szerveződés 222 Diplonta szerveződés 231 A lombosmohák egyedfejlődése és testszerveződése 233 A hajtásos növények kétszakaszos egyedfejlődése 239 Izomeiospórás és homomeiospórás szerveződés 239 A heteromeiospórák megjelenése és szerepe a csipkeharasztok és a rucaörömfélék kétszakaszos egyedfejlődésében 249 A sporofiton hármas funkcióváltása a magvas növények egyedfejlődésében 256 A környezet, az életmód és a testalakulás összefüggései (Verzárné Petri Gizella) 270 A növények alkalmazkodása 270 A vízinövények vagy hidrofiták testalakulása 271 A szárazföldi növények testalakulása 273 Alkalmazkodás az állandóan nedves környezethez 273 A száraz termőhelyen élő növények testalakulása 274 A változóan nedves környezethez való alkalmazkodás 278 A fényviszonyok és a testalakulás összefüggései 281 A táplálék hatása a testalakulásra 284 A "húsevő" növények 287 Együttélés vagy szimbiózis 289 A növényalaktan, növényszövettan és sejttan gyakorlati jelentősége (Stieber József) 291 A növényalaktan és szövettan kapcsolata más tudományokkal 294 Mit bizonyítanak a faszénvizsgálatok? 296 Az évgyűrűelemzés gazdasági jelentősége 299 A növényszövettan és a mezőgazdasági termelés 300 A növényszövettan és egyes iparágak 301 Növényszövettani vizsgálatok a kereskedelemben 305 A növényalaktan érdekes vizsgálatai a bűnüldözésben 307 A növénysejttan és a gyakorlat 308 A növények élete A növények életfeltételei (Frenyó Vilmos) 313 A növények vízforgalma (Cseh Edit) 316 A sejt vízállapota 316 A sejt vízfelvétele: a víz permeabilitása 319 A növények vízfelvétele 322 A gyökérnyomás szerepe a vízfelvételben, és ennek mechanizmusa 322 Transpiráció 327 A sztóma-mozgás fiziológiája 330 A vízhiány hatása a növényekre: a vízhiány felismerése 332 A növények táplálkozásay a talajból (Böszörményi Zoltán) 335 A növények nélkülözhetetlen tápanyagai 335 Tápanyagok a talajban 346 Talajoldat keletkezése a talaj szilárd fázisából 346 Az oldott anyagok vándorlása a gyökérsejtek felületéhez 351 A felvétel sejtélettani folyamata 354 A növények táplálkozása a levegőből (Pozsár Béla) 364 Fotoszintézis 365 A Hill-féle reakció 366 A fotoszenzibilátorok funkciója 369 Az aszkorbinsav oxidációja 370 A Hill-féle reakció bioenergetikai értékelése 371 A fotoszintetikus foszforilálás 372 A fotofoszforilálás 374 A fotoszintetikus foszforilálás folyamatos típusának vázlata 375 A fotolízis és a fotoszintetikus foszforilálás kapcsolata 376 A széndioxid-fixálás a fotoszintézis folyamatában 378 Nitrogén anyagcsere (Pozsár Béla) 382 A nitrogén fixálása 383 Nitrát-redukció 385 Aminálás, transzaminálás, dezaminálás 386 A fehérje-szintézis 387 A nukleinsavak szerepe a fehérje-szintézisben 387 A dezoxiribonukleinsav mint a genetikai információ tárolója 388 A dezoxiribonukleinsavtól függő és független ribonukleinsav-szintézis 390 A genetikai kód 391 A polipeptidlánc szintézise 391 A fehérje-szintézis szabályozása 393 Hiszton-represszió 394 A genetikai információ megnyilvánulása a fehérje-szintézisben, kapcsolatban az egyedfejlődéssel és az evolúcióval 395 Anyagszállítás a hajtásos növényekben (Cseh Edit) 397 A hajtásba történő víz- és ionszállítás 397 A könnyezés jelensége 397 A vízfelvétel és az ionszállítás 399 A háncsba történő anyagszállítás 403 A szállítás útjai és mechanizmusa 406 A növény légzése (Pólya László) 410 A légzés funkciói 410 A kémiai energiák felhasználása az anyagcserében 412 A légzés és az erjedés folyamata 414 Légzési gázcsere 414 Az erjedések 415 Etilalkoholos erjedés 416 Tejsavas erjedések 418 Vajsavas erjedés 421 A magasabbrendű növények anaerób légzése és annak kapcsolódása az aeróbfolyamatokhoz 422 A citrát-kör a növényekben 423 A zsírsavak lebontása 425 A terminális oxidáció 425 Egyéb terminális oxidáló rendszerek 426 A hexózmonofoszfát-út 427 A légzés erősségére ható tényezők 428 Ingerlés és károsodások hatása a légzés erősségére 430 A hőmérséklet hatása a légzés erősségére 430 A légköri oxigén és széndioxid koncentrációjának hatásai 431 Másodlagos növényi anyagok (Verzárné Petri Gizella) 432 Az alkaloidák kapcsolata a növényi anyagcserével 433 Belső és külső tényezők hatása az alkaloidák képződésére 440 Az alkaloidák bioszintézise 447 Terpének a növényi szervezetben 454 Illóolajok a növényvilágban 457 A kaucsuk (politerpén) - a növényi tejnedv jellegzetes anyaga 462 Flavonok és antociánok 464 A csersavak és cserzőanyagok 468 A növények növekedése és fejlődése (Szalai István) 472 Az egysejtűek növekedése 472 A növekedés folyamata és tényezői 473 Antimetabolitok 475 Antibiotikumok 476 A magasabbrendű növények növekedése 478 Embrionális vagy plazmatikus növekedés 478 A plazma gyarapodása 478 A fehérje bioszintézisének szabályozása 485 A sejt osztódása 486 A megnyúlási növekedés 488 A sejtek és szövetek differenciálódása 490 A szervek fejlődésének belső szabályozói 493 Polaritás 493 A polaritás indukálása 494 A polaritás magyarázata 496 A korreláció 497 Az egész és a rész viszonya 497 A levelek befolyása 498 A rügyek befolyása 499 Regeneráció 499 A determináció 501 A fitohormonok 501 Auxinok 501 Gibberellinek 502 Citokininek 503 A külső tényezők szerepe a fejlődésben 505 Hőmérsékleti hatások 506 Fényhatások 507 A fejlődés ritmikus (ciklusos) jellege 509 A virágzás fiziológiája 510 A virágképzés szabályozása 510 Endogén virágzási serkentők 511 Endogén virágzási inhibitorok vagy gátlók 512 Az endogén szabályozók eredete és kontrollja 512 Fotoperiodizmus 513 A fotoperiódus és a környezeti hatások 513 A fény- és sötétperiódus viszonya 514 A virágzás fotoperiodikus indukciója és az endogén napi ritmusa 517 Vernalizáció 517 A virágzás hormonális szabályozása 518 A "Florigén" elmélet 520 A virágzás és termésérés élettana (Szalai István) 522 A zárvatermő magvas növények szaporodása 523 A virág fejlődése 523 A megtermékenyítés 527 Az embrió kialakulása 528 Parthenokarpia 529 Posztflorális jelenségek 529 A termésfejlődés és termésérés 530 A gyümölcs légzése 531 A termésérés szabályozása 534 A gyümölcsérés kísérő jelenségei 537 Növényi ingerjelzések és mozgások (Frenyó Vilmos) 539 A növények védekező berendezkedése A növények hiperszenzitív - túlérzékenységi - reakciójának kórélettani jelentősége (Pozsár Béla) 545 A gazdanövény és parazitájának anyagcserekapcsolata (Pozsár Béla) 549 Növényi vírusok (Pozsár Béla) 553 A citokininek és kórélettani szerepük (Pozsár Béla) 557 A citokininek kémiai szerkezete és előfordulása 557 A citokininek szerepe a nukleinsav- és fehérjeszintézisben 558 Gombafertőzések hatása a citokininszint fokozódására 559 Néhány korszerű vizsgálati módszer Növényi sejt-, szövet-, szerv- és embriótenyésztés (Maróti Mihály) 563 Tenyésztési technika 564 A növényi részek tenyésztésének feltételei 568 Fizikai tényezők 570 Kémiai tényezők 570 A növényi explantátumok alkalmazása 574 Statisztikai módszerek biológiai vizsgálatokban (Osváth János) 576 A természettudományos módszer 576 Az indukció és dedukció 576 A matematika és a statisztika szerepe 577 A kísérletezés fogalma 578 A fizikai és a biológiai tudományok témáinak eltérő jellege 580 Több változós elemző módszer 581 Regresszió analízis (RA) 582 Korreláció (K) 583 Variancia analízis (VA) 583 Kovariancia analízis (KOVA) 584 Diszkriminancia analízis (DA) 585 Path analízis (PA) 585 Faktor analízis (FA) 585 Faktorok kiválasztása 586 A polifaktoriális elmélet 586 Főhatások és interakciók 588 Tapasztalatok gyűjtése 593 Kísérlet és észlelet 593 Tapasztalati adatok gyűjtésének módjai 593 Mintavétel 594 A kísérletezés alapjai 594 Elrendezés típusok 596 II. kötet: Előszó (Kárpáti Zoltán) 5 A növényvilág rendszertani áttekintése A rendszerzésről általában (Kárpáti Zoltán) 9 A növényrendszertan fogalma és kialakulása 9 A rendszerezés módszerei 12 A növényrendszertan egységei és a faj fogalma 14 A növények elnevezésének szabályai (nomenklatúra) 16 Vírusok rendszere - Virophyta (Bánhegyi József) 19 Növényi vírusok 21 Állati vírusok 22 Baktériumvírusok 22 Baktériumok rendszere - Schizomycetes (Bánhegyi József) 23 I. törzs: Baktériumok - Schizomycetes 23 A baktériumok rendszerezése 26 A baktériumok jelentősége 29 A baktériumok felhasználása az iparban 29 A kórokozó baktériumok 31 Moszatok vagy algák rendszere - Algae (Hortobágyi Tibor) 33 II. törzs: Kékmoszatok - Cyanophyta 33 III. törzs: Ostorosmoszatok - Euglenophyta 36 IV. törzs: Sárgásmoszatok - Crysophyta 38 V. törzs: Barázdásmoszatok - Pyrrophyta 41 VI. törzs: Zöldmoszatok - Chlorophyta 42 VII. törzs: Barnamoszatok - Phaeophyta 45 VIII. törzs: Vörösmoszatok - Rhodophyta 45 A moszatok jelentősége 48 Vízvirágzás 50 A moszatok és a szennyvizek 50 Moszatgyűjtés, moszat termesztés 51 Gombák rendszere - Fungi (Bánhegyi József) 55 IX. törzs: Gombák - Myxophyta 56 X. törzs: Gombák - Mycophyta 58 1. osztály: Egyejtű gombák (Algagombák) - Phycomycetes 61 2. osztály: Tömlősgombák - Ascomycetes 64 1. rend: Élesztőgombák - Endomycetales 65 2. rend: Dérgombák - Taphrinales 66 3. rend: Szövedékes gombák - Plectascales 67 4. rend: Lisztharmatfélék - Perisporiales 68 5. rend: Maggombák - Pyrenomycetes 68 6. rend: Csészegombák - Discomycetes 69 7. rend: Szarvasgombák - Tuberales 70 8. rend: Laboulbenia-félék - Laboulbeniales 71 3. osztály: Bazidiumos gombák - Basidiomycetes 71 1. rend: Külső bazidiumúak - Exobasidiales 73 2. rend: Lemeznélküliek - Polyporales 73 3. rend: Kalaposgombák - Agaricales 74 1. család: Tinorú gombák - Boletaceae 74 2. család. Pereszkegombafélék - Tricholomataceae 74 3. család: Szögletes spórások - Rhodophyllaceae 75 4. család: Galócafélék - Amanitaceae 75 5. család: Csiperkegombafélék - Agaricaceae 76 6. család: Pókhálós gombák - Cortinariaceae 76 7. család: Tintagombák - Coprinaceae 76 8. család: Galambgombafélék - Russulaceae 77 4. rend: Pöfeteggombák - Gasteromycetes 77 5. rend: Kocsonyásgombák - Tremellales 78 6. rend: Fülgombák - Auriculariales 79 7. rend: Rozsdagombák - Uredinales 79 8. rend: Üszöggombák - Ustilaginales 80 4. osztály: Tökéletlen gombák - Fungi imperfecti 80 A gombák jelentősége 82 A gombák ipari felhasználása 82 A károsító gombák 83 Zuzmók rendszere - Lichenophyta (Galló László) 85 Mohák rendszere - Bryophyta (Boros Ádám) 89 XI. törzs: Mohák - Bryophyta 89 1. osztály: Májmohák - Hepaticae 91 1. rend: Becősmohaképűek - Anthocerotales 91 2. rend: Jungermannia-képűek - Jungermanniales 91 1. alrend: Anacrogyneae 91 2. alrend: Acrogyneae 92 1. családcsoport: Jungermanniineales 92 2. családcsoport: Jubulineales 93 3. rend: Sphaerocapsales 93 4. rend: Valódi májmohaképűek - Marchantiales 93 1. családcsoport: Marchantineales 93 2. családcsoport: Riciineales 94 2. osztály: Lombosmohák - Musci 94 1. alosztály: Tőzegmohák - Sphagnidae 94 2. alosztály: Andreaea-félék - Andreaeideae 95 3. alosztály: Valódi lombosmohák - Bryideae 95 1. rend: Archidiales 95 2. rend: Dicranales 95 1. család: Ditrichaceae 95 2. család: Seprőmohafélék - Dicranaceae 95 3. család: Leucobryaceae 96 3. rend: Fissidentales 96 4. rend: Pottiales 96 1. alrend: Encalyptinales 96 2. alrend :Pottiinales 96 5. rend: Grimmiales 97 6. rend: Funariales 97 1. család: Ephemeraceae 97 2. család: Funariaceae 97 3. család: Splachnaceae 98 7. rend: Schistostegales 98 8. rend: Tetraphidales 98 9. rend: Eubryales 98 1. alrend: Körtemohák - Bryales 98 1. család: Körtemohafélék - Bryaceae 99 2. család: Ligetmohafélék - Mniaceae 99 2. alrend: Bartramiinales 99 1. család: Lápmohafélék - Aulacomniaceae 99 2. család: Meeseaceae 99 3. család: Bartramiaceae 99 3. alrend: Timmiinales 100 10. rend: Isobryales 100 1. alrend: Orthotrichinales 100 1. család: Ptychomitraceae 100 2. család: Orthotrichaceae 100 2. alrend: Leucodontiales 101 1. család: Hedwigiaceae 101 2. család: Leucodonaceae 101 3. alrend: Neckerinales 101 1. család: Neckeraceae 101 2. család: Lembophyllaceae 101 4. alrend: Forrásmohák - Fontinaliales 102 1. család: Forrásmohafélék - Fontinaliaceae 102 2. család: Climaciaceae 102 11. rend: Hookeriales0 102 12. rend: Hypnobryales 102 1. család: Theliaceae 102 2. család: Fabroniaceae 103 3. és 4. család: Leskeaceae és Thuidiaceae 103 5. és 6. család: Amblystegiaceae és Brachytheciaceae 103 7. család: Entodontaceae 104 8. család: Fénymohafélék - Plagiotheciaceae 104 9. család: Ciprusmohafélék - Hypnaceae 104 10. család: Vaskosmohafélék - Rhytidiaceae 104 11. család: Hylocomiaceae 104 4. alosztály: Buxbaumiideae 105 1. család: Diphysciaceae 105 2. család: Buxbaumiaceae 105 5. alosztály: Szőrmohák - Polytrichidae 105 Harasztok rendszere - Pteridophyta (Kárpáti Zoltán) 106 XII. törzs: Harasztok - Pteridophyta 106 1. osztály: Ősharasztok - Psilopsida 107 2. osztály: Tmesopdsida - (Psilotinae) 108 3. osztály: Korpafűfélék - Lycopsida (Lycopodineae) 108 1. rend: Őskorpafüvek - Protolepidodendrales 108 2. rend: Korpafüvek - Lycopodiales 108 3. rend: Csipkeharasztok - Selaginellales 109 4. rend: Pikkelyfák - Lepidodendrales 109 4. osztály: Zsurlófélék - Sphenopsida (Equisetinae) 110 1. rend: Zsurlók - Equisetales 110 5. osztály: Páfrányok - Pteropsida (Filicinae) 111 1. alosztály: Primofilices 112 2. alosztály: Eusporangiatae 112 1. rend: Kígyónyelvfélék - Ophioglossales 112 3. alosztály: Leptosporangiatae 113 1. rend: Királypáfrányok - Osmundales 113 2. rend: Valódi páfrányok - Filicales 113 1. család: Cyatheaceae 113 2. család: Polypodiaceae 113 4. alosztály: Vízipáfrányok - Hydropterides 114 1. rend: Marsileales 115 2. rend: Salviniales 115 Magvas vagy virágos növények rendszere 116 Magvas növények - Spermatophyta (Anthophyta, Embryophyta, Siphonogama) (Kárpáti Zoltán) 116 XIII. törzs: Nyitvatermők - Gymnospermae 116 1. osztály: Magvaspáfrányok - Pteridospermopsida (Cycadofilices) 117 1. rend: Pteridospermales 118 2. rend: Caytoniales 118 2. osztály: Cikászok - Cycadospida (Cycadales) 118 1. rend: Cycadales 118 3. osztály: Chlamidospermopsida 119 1. rend: Bennettitales 119 4. osztály: Ginko-félék - Ginkopsida 119 5. osztály: Cordaitopsida 120 6. osztály: Coniferopsida 121 1. rend: Pinales - Coniferales 122 1. család: Araukária-félék - Araucariaceae 122 2. család: Fenyőfélék - Abietaceae - Pinaceae 122 1. alcsalád: Pinoideae 123 2. alcsalád: Abietoideae 123 3. alcsalád: Laricoideae 124 3. család. Mocsáriciprusfélék - Taxodiaceae 125 4. család: Ciprusfélék - Cupressaceae 126 1. alcsalád: Thujoideae 126 2. alcsalád: Cupressoideae 127 3. alcsalád: Juniperoideae 127 2. rend: Taxales 127 1. család: Tiszafafélék - Taxaceae 127 7. osztály: Ephedropsida 129 1. rend: Ephedrales 129 XIV. törzs: Zárvatermők - Angiospermae 129 1. osztály: Kétszikűek - Dicotyledonopsida 131 I. ágazat: Polycarpicae - Rubiales 131 I. rend: Magnoliales 132 1. család: Liliomfafélék - Magnoliaceae 132 2. család: Winteraceae 133 3. család: Degeneriaceae 133 4. család: Annonaceae 133 5. család: Calycanthaceae 133 6. család: Cercidiphyllaceae 133 7. család: Babérfélék - Lauraceae 134 8. család: Szerecsendiófélék - Myristicaceae 134 9. család: Menispermaceae 134 10. család: Sóskarbolyafélék - Berberidaceae 134 II. rend: Ranales (=Ranunculales) 135 1. család: Hunyorfélék - Helleboraceae0 135 2. család: Boglárkafélék - Ranunculaceae - Anemonaceae 137 III. rend: Nymphales 139 1. család: Tündérrózsafélék - Nymphaceae 139 1. alcsalád: Nelumboideae 140 2. alcsalád: Nymphaeoideae 140 3. alcsalád: Cabomboideae 141 2. család: Borzhínárfélék - Ceratophyllaceae 141 IV. rend: Aristolochiales 141 1. család: Farkasalmafélék - Aristolochiaceae 141 2. család: Rafflesiafélék - Rafflesiaceae 142 V. rend: Piperales 143 Család: Borsfélék - Piperaceae 143 VI. rend: Csodamogyorók - Hamamelidales 143 1. család: Csodamogyorófélék - Hamamelidaceae 143 2. család: Platánfélék, boglárkafélék - Platanaceae 144 3. család: Eucommiafélék - Eucommiaceae 144 VII. rend: Rosales 144 1. család: Rózsafélék - Rosaceae 144 1. alcsalád: Bajnócafélék - Spiraeoideae 146 2. alcsalád: Almafélék - Pomoideae 146 3. alcsalád: Rosoideae 153 4. alcsalád: Szilvafélék - Prunoideae 158 2. család: Varjúhájfélék - Crassulaceae 164 3. család: Kőtöröfűfélék - Saxifragaceae 166 4. család: Hortenziafélék - Hydrageaceae 166 5. család: Ribizkefélék - Grossulariaceae 168 6. család: Pittosporaceae 170 VIII. rend: Hüvelyesek - Fabales (Leguminosae) 170 1. család: Mimózafélék - Mimosaceae 171 2. család: Szentjánoskenyérfélék - Caesalpinaceae 171 3. család: Pillangósvirágúak - Fabaceae - Papilionaceae 173 IX. rend: Myrtales (Myrtiflorae) 177 1. család: Boroszlánfélék -Thymelaeaceae 179 2. család: Ezüstfafélék - Elaegnaceae 179 3. család: Füzényfélék - Lyhtraceae 179 4. család: Mirtuszfélék - Myrtaceae 180 5. család: Gránátalmafélék - Punicaceae 181 6. család: Ligetékefélék - Onagraceae (Oenotheraceae) 181 7. család: Sulyomfélék - Trapaceae (Hydrocaryaceae) 181 8. család: Süllőhínárfélék - Haloragaceae 182 9. család: Vízilófarkfélék - Hippuridaceae 182 X. rend: Terebinthales (Anacardiales) 182 1. család: Rutafélék - Rutaceae 182 2. család: Bálványfafélék - Simaroubaceae 184 3. család: Meliaceae 184 4. család: Pacsirtafűfélék - Polygalaceae 184 5. család: Szömörcefélék - Anacardiaceae 184 6. család: Juharfélék - Aceraceae 185 7. család: Vadgesztenyefélék - Hippocastanaceae 185 8. család: Szappanfélék - Sapindaceae 186 9. család: Nenyúljhozzámfélék - Balsaminaceae 186 XI. rend: Celastrales 186 1. család: Magyalfélék - Aquifloriaceae 189 2. család. Kecskerágófélék - Celastraceae 189 3. család: Hólyagfafélék - Staphyleaceae 189 XII. rend: Rhamnales 189 1. család: Bengefélék - Rhamnaceae 190 2. család: Szőlőfélék - Vitaceae 191 XIII. rend: Cornales (Umbelliflorae) 193 1. család: Borostyánfélék - Araliaceae 193 2. család: Somfélék - Cornaceae 194 3. család: Ernyősvirágzatúak - Umbelliferae (Apiaceae) 195 XIV. rend: Rubiales 197 1. család: Buzérfélék - Rubiaceae 198 2. család: Bodzafélék - Caprifoliaceae 198 3. család: Macskagyökérfélék - Valerianaceae 200 4. család: Mácsonyafélék - Dipsacaceae 200 II. ágazat: Malvales - Plantaginales 202 XV. rend: Malvales 202 1. család: Hársfélék - Tiliaceae 202 2. család: Mályvafélék - Malvaceae 203 3. család: Bombacaceae 204 4. család: Sterculiaceae 205 XVI. rend: Geraniales (Gruinales) 205 1. család: Lenfélék - Linaceae 205 2. család: Madársóskafélék - Oxalidaceae 206 3. család: Gólyaorrfélék - Geraniaceae 206 4. család: Sarkantyúkafélék - Tropaeolaceae 207 5. család: Kokacserjefélék - Erythroxylaceae 209 6. család: Királydinnyefélék - Zygophyllaceae 209 XVII. rend: Euphorbiales (Tricoccae) 209 1. család: Kutyatejfélék - Euphorbiaceae 209 2. család: Puszpángfélék - Buxaceae 210 XVIII. rend: Ligustrales 210 Család: Olajfafélék - Oleaceae 212 XIX. rend: Gentianales (Contortae) 214 1. család: Tárnicsfélék - Gentianaceae 214 2. család: Meténgfélék - Apocynaceae 215 3. család: Selyemkórófélék - Asclepiadaceae 216 4. család: Nyáriorgonafélék - Loganiaceae 217 XX. rend: Csövesvirágúak - Boraginales (Tubiflorae) 217 1. család: Szulákfélék - Convolvulaceae 218 1. alcsalád: Convolvuloideae 218 2. alcsalád: Cuscutoideae 218 2. család: Csatavirágfélék - Polemoniaceae 218 3. család: Mézontófűfélék - Hydrophyllaceae 220 4. család: Érdeslevelűek - Boraginaceae 220 5. család: Vasfűfélék - Verbenaceae 221 6. család: Ajakosok - Labiatae 221 XXI. rend: Solanales (Personatae) 224 1. család: Burgonyafélék - Solanaceae 225 2. család: Tátogatók - Schropulariaceae 228 3. család: Trombitafafélék - Bignoniaceae 232 4. család: Szezámfélék - Pedaliaceae 232 5. család: Rencefélék - Lentibulariaceae (Utriculariaceae) 232 6. család: Gubóvirágfélék - Globulariaceae 232 7. család: Akanthuszfélék - Acanthaceae 232 8. család: Vajfűfélék vagy szádorgófélék - Orobanchaceae 233 9. család: Gezneriafélék - Gesneriaceae 233 XXII. rend: Plantaginales 233 Család: Útifűfélék - Plantaginaceae 234 III. ágazat: Rhoedales - Asterales (Ericales) 234 XXIII. rend: Rhoedales 234 1. család: Mákfélék - Papaveraceae 234 2. család: Füstikefélék - Fumariaceae 236 3. család: Keresztesvirágúak - Cruciferae 236 4. család: Kaprifélék - Capparidaceae 239 5. család: Rezedafélék - Resedacae 241 XXIV. rend: Sarraceniales 242 1. család: Sarraceniaceae 242 2. család: Kancsókafélék - Nepenthaceae 242 3. család: Harmatfűfélék - Droseraceae 242 XXV. rend: Cistales (Parietales) 242 1. család: Tamariskafélék - Tamaricaceae 243 2. család: Szuharfélék - Cistaceae 243 3. család: Ibolyafélék - Violaceae 243 4. család: Golgotavirágfélék - Passifloraceae 244 5. család: Dinnyefafélék - Caricaceae 244 6. család: Begóniafélék - Begoniaceae 245 XXVI. rend: Dilleniales 246 1. család: Bazsarózsafélék - Paeoniaceae 246 2. család: Aktinidiafélék - Actinidiaceae 246 XXVII. rend: Theales (Guttiferales) 247 1. család: Orbáncfűfélék - Hypericaceae (Guttiferae) 247 2. család: Teafélék -Theaceae 248 3. család: Dipterocarpaceae 248 XXVIII. rend: Cucurbitales 248 Család: Tökfélék - Cucurbitaceae 248 XXIX. rend: Campanulales (Campanulatae) 251 1. család: Harangvirágfélék - Campanulaceae 251 2. család: Lobéliafélék - Lobeliaceae 252 XXX. rend: Asterales 252 Család: Fészkesek - Compositae 252 1. alcsalád: Csövesvirágúak - Tubuliflorae 253 2. alcsalád: Nyelvesvirágúak - Libuliflorae 260 XXXI. rend: Ericales 260 1. család: Körtikefélék - Pyrolaceae 260 2. család: Hangafélék - Ericaceae 261 3. család: Varjúbogyófélék - Empetraceae 261 IV. ágazat: Caryophyllales - Monochlamydeae 262 XXXII. rend: Santalales 262 1. család: Zsellérkefélék - Santalaceae 262 2. család: Fakínfélék - Loranthaceae 262 XXXIII. rend: Caryophyllales (Centrospermae) 262 1. család: Alkörmösfélék - Phytolaccaceae 264 2. család: Csodatölcsérfélék - Nyctaginaceae 264 3. család: Jégvirágfélék - Aizoaceae 264 4. család: Basellaceae 264 5. család: Porcsinfélék - Portulacaceae 265 6. család: Szegfűfélék - Caryophyllaceae 265 1. alcsalád: Silenoideae 265 2. alcsalád: Alsinoideae 267 3. alcsalád: Paronychioideae (Herniarioideae) 267 7. család: Libatopfélék - Chenopodiaceae 267 8. család: Disznóparéjfélék - Amaranthaceae 269 XXXIV. rend: Opuntiales (Cactales) 269 Család: Kaktuszfélék - Cactaceae 269 1. alcsalád: Peireskioideae 270 2. alcsalád: Opuntioideae 270 3. alcsalád: Cereoideae 270 XXXV. rend: Primulales 270 Család: Kankalinfélék - Primulaceae 271 XXXVI. rend: Plumbaginales 273 Család: Szikisalátafélék - Plumbaginaceae 273 XXXVII. rend: Ebenales (Diospyrales) 273 1. család: Sapotaceae 274 2. család: Ébenfafélék - Ebenaceae 274 3. család: Benzoéfafélék - Styracaceae 274 XXXVIII. rend: Polygonales 274 Család: Keserűfűfélék - Polygonaceae 274 XXXIX. rend: Urticales 276 1. család: Eperfafélék - Moraceae 276 2. család: Kenderfélék - Cannabinaceae 277 3. család: Csalánfélék - Urticaceae 279 4. család: Szilfafélék - Ulmaceae 279 1. alcsalád: Ulmoideae 279 2. alcsalád: Celtidoideae 281 XL. rend: Fagales 282 1. család: Nyírfafélék - Betulaceae 286 2. család: Bükkfafélék - Fagaceae 286 XLI. rend: Juglandales 289 Család: Diófafélék - Juglandaceae 289 XLII. rend: Salicales 289 Család: Fűzfafélék - Salicaceae 289 XLIII. rend: Verticillatae (Casuarinales) 293 Család: Kazuárfafélék vagy vasfafélék - Casuarinaceae 293 2. osztály: Egyszikűek - Monocotyledonopsida (Monocotyledones) 293 V. ágazat: Alismatales - Poales 294 XLIV. rend: Alismatales 294 1. család: Hídőrfélék - Alismataceae 294 2. család: Virágkákafélék - Butomaceae 294 3. család: Békatutajfafélék - Hydrocharitaceae 294 4. család: Békaszőlőfélék - Zosteraceae (Potamogetonaceae) 295 XLV. rend: Liliales (Liliflorae) 295 1. család: Liliomfélék - Liliaceae 295 2. család: Amarilliszfélék - Amaryllidaceae 301 1. alcsalád: Amaryllidioideae 301 2. alcsalád: Agavoideae 303 3. család: Jamszgyökérfélék - Dioscoreaceae 304 4. család: Nősziromfélék - Iridaceae 304 5. család: Szittyófélék - Juncaceae 305 XLVI. rend: Zingiberales (Scitamineae) 305 1. család: Banánfélék - Musaceae 306 2. család: Gyömbérfélék - Zingiberaceae 306 3. család: Cannaceae 306 4. család: Marantaceae 307 XLVII. rend: Orchidales (Gynandrae, Microspermae) 307 Család: Kosborfélék - Orchidaceae 307 XLVIII. rend: Cyperales 309 Család: Sásfélék - Cyperaceae 309 1. alcsalád: Scirpoideae 309 2. alcsalád: Caricoideae 310 XLIX. rend: Lisztesmagvúak - Bromeliales (Farinosae) 310 1. család: Ananászfélék - Bromeliaceae 311 2. család: Pletykafélék - Commelinaceae 311 3. család: Vízijácintfélék - Pontederiaceae 311 L. rend: Poales (Graminales, Glumiflorae) 312 Család: Pázsitfűfélék - Gramineae (Poaceae) 312 VI. ágazat: Spadiciflorae - Panandales 316 LI. rend: Spadiciflorae 316 1. család: Pálmák - Palmae 317 2. család: Cyclanthaceae 318 3. család: Kontyvirágfélék - Araceae 318 4. család: Békalencsefélék - Lemnaceae 319 LII. rend: Pandanales 320 1. család: Pananuszfélék - Pandanaceae 320 2. család: Békabuzogányfélék - Sparganiaceae 320 3. család: Gyékényfélék - Typhaceae 321 A növények fejlődéstörténete (Soó Rezső) A növényvilág fejlődéstörténete 325 Paleobotanikai vonatkozások 328 Biokémiai vonatkozások 330 Az egysejtű és teleptestű növények fejlődéstörténete 331 A hajtásos növények fejlődéstörténete (Telómás) 335 A zárvatermő virág és a zárvatermők törzsfejlődése 340 Függelékül: Új zárvatermő rendszerem áttekintése 347 A növény és környezete (Borhidi Attila) Az ökológia fogalma és hatásköre 351 A növénykörnyezettan (növényökológia) alapjelenségei és alapfogalmai 353 A növényökológia tárgya és törvényszerűségei 356 Abiotikus (élettelen) tényezők 359 Az éghajlat 359 Alaki és élettani alkalmazkodás az éghajlathoz; az életformák 363 A fény mint ökológiai tényező 366 A hő mint ökológiai tényező 374 A víz mint ökológiai tényező 386 A levegő mint ökológiai tényező 400 A talaj mint ökológiai tényező 403 Talajjelző növények 406 Biotikus tényezők 410 A növényvilág földrajzi elterjedése (Soó Rezső) Bevezetés 419 A növények elterjedése (Florisztikai növényföldrajz) 420 Az area 420 Flóraelemek vagy area-típusok (geoelemek) 421 Földünk flórabirodalmai és flóraterületei 425 Holarktikus flórabirodalom 426 Paleotropikus flórabirodalom 430 Neotropikus flórabirodalom 432 Ausztráliai flórabirodalom 432 Fokföldi flórabirodalom 432 Antarktikus flórabirodalom 433 Kultúrnövényeink eredete 433 Földünk növénytakarójának története (Genetikai növényföldrajz) 434 A növények társulása (Növénycönológia) 439 Alapfogalmak 439 A növényföldrajz gyakorlati jelentősége 446 A Föld és Magyarország növénytársulásai 447 Vízi és réti, zárt növénytársulások (Herbosa) 448 Tőzegmohalápok (Sphagniherbosa) 451 Örökzöld rétek (Sempervirenthiherbosa) 451 Nyílt növénytársulások (Deserta) 454 Erdei növénytársulások (Lignosa) 456 Magyarország növényvilága 463 A növénytakaró kialakulása 463 Magyarország növényzete 469 Növényföldrajz Magyarországon 482 A növényvilág és az ember Bevezetés (Kárpáti Zoltán) 485 Mezőgazdasági termények (Priszter Szaniszló) 488 Gabonafélék 488 Hüvelyesek 492 Gumós és gyökérnövények 494 Melegégövi tápláléknövények (Kárpáti Zoltán) 497 Kertészeti termények (Terpó András) 501 Zöldségnövények 501 Káposztafélék 502 Gyökérgumós zöldségnövények 506 Burgonyafélék 510 Kabakosok 514 Hüvelyesek 515 Hagymafélék 516 Levélzöldségek 518 Évelő zöldségnövények 519 Gyümölcstermő növények 521 Almagyümölcsűek 523 Csonthéjas gyümölcsök 527 Héjas gyümölcsűek 528 Bogyós gyümölcsűek 529 Egyéb gyümölcsök 532 Szőlő (Vitis - Vitaceae) 532 Takarmánynövények (Priszter Szaniszló) 536 Pillangóstakarmányok 536 Pázsitfüvek 539 Egyéb takarmánynövények 540 Élvezeti növények (Máthé Imre) 543 Fűszerek 543 Bódító és izgató hatású élvezetinövények 546 Szeszesitalokat szolgáltató növények 548 Gyógynövények (Máthé Imre) 549 Gyógyhatású földbeli növényrészek 550 Gyógyhatású fás szárak 552 Gyógyhatású kérgek 553 Gyógyhatású leveles szárak 553 Gyógyhatású levelek 555 Gyógyhatású virágok, virágzatok 557 Gyógyhatású termések 558 Gyógyhatású magvak 558 Virágtalan gyógynövények 559 Mérgező növények 559 Ipari növények (Máthé Imre) 561 A cukoripar növényei 561 Olajnövények 562 Illóolaj-növények 563 Kaucsuk-növények 564 Mézgák vagy növényi gumik 565 Cserzőanyagú növények 565 Festőanyagú növények 566 Szappanpótló növények 567 Keményítőipari növények 567 Rostnövények 568 Cellulózipari és papíripari növények 569 Ipari fák 570 Dísznövények (Terpó András) 572 Egyéves, kétéves és évelő dísznövények 572 Díszfák és cserjék 575 Üvegházi növények 576 Városfásítás, városi zöldövezetek (Terpó András) 578 Az erdő és az ember (Csapody István) 582 Az erdőgazdálkodás történeti kialakulása 582 Földünk, Európa és Magyarország erdősültsége 584 A Föld állományalkotó fafajai 586 Erdősítés, erdőművelés 589 A fa mint nyersanyag 590 Az erdő egyéb termékei 592 Az erdő közjóléti szerepe 594 Behurcolt növények (Priszter Szaniszló) 595 A fontosabb hazai adventív fajok 600 Gyomnövények, kártételük és az ellenük való védekezés (Ujvárosi Miklós) 602 A gyomnövények szaporodása és terjedése 603 Különböző kultúrterületek gyomnövényei 605 Szántóföldi gyomnövények 605 Parlagok, romos területek (ruderális helyek) gyomnövényzete 606 Gyepes területek, kaszálók, rétek gyomnövényzete 607 A gyomnövények kártétele 608 A gyomok elleni védekezés 609 A természet- és tájvédelem növénytani vonatkozásai (Kárpáti Zoltán) 611
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 16 690 Ft

A termék megvásárlásával

1 669 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
papírboritó sérült
Kiadó gondolat kiadó
Súly1000 gr
ISBN2310013416599
ÁrukódSL#2112433382
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 16 690 Ft

A termék megvásárlásával

1 669 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge