A nádori kripta

babits kiadó  | 1990  | papír / puha kötés  |  174 oldal

Libri Antikvárium
Kevesen tudják, hogy a Budai Várban a Mátyás-kútja és az Oroszlános udvar közötti részen, a földfelszín alatt van a Várpalota egyetlen, eredeti állapotában megmaradt része, az utolsó két nádor, József és István, valamint családtagjaiknak és leszármazottaiknak nyughelye. A temetkezőhelyet 1973 körül brutálisan kifosztották. 1977-be került sor a koporsókból kidobált halottak azonosítására és rá tíz évre az immár restaurált kripta ünnepélyes átadására. Napjainkban már látható a nádori temetkezőhely. A kötet a két antropológus szerző azonosítási munkáját tartalmazza - olvasmányos formában. A szakmai munkából történelem lesz, a meggyalázott, összetört emberi maradványok a könyv olvasása közben megelevenednek, és az olvasó valamit megérezhet annak a kornak a légköréből, amelyben a kripta lakói éltek. Megismerhetjük József nádor életét, azét az emberét, aki Domanovszky szerint Habsburgnak született és magyarként halt meg. Az ő rezignált bölcsessége nélkül aligha lehetett volna 1848. Az olvasó nemcsak egy szakma hétköznapjait ismerheti meg, hanem bepillanthat abba a körültekintő munkába is, ami egy egyszerűnek látszó azonosítást megelőz. A szerzőpáros mindkét tagja rutinos író, számos kötet szerzői. Munkájukat akkor végezték, amikor még nem "illett" Habsburgokkal foglalkozni - még holtukban sem. Emiatt sok kellemetlenséggel is számolniuk kellett. Szakmai "krimiféle" is tehát ez a kötet, amelynek - sajnos - minden sora szomorú valóság egyúttal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó babits kiadó
Kiadás éve1990
Oldalak száma:174
Súly200 gr
ISBN2399973965354
ÁrukódSL#2110025434
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára