A művészetről (téka)

Naplójegyzetek, levelek, töredékek. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a világirodalom nagyjai közül többen nemcsak műveiket hagyták ránk, hanem vallomásaikat is a művészetről, s ezáltal közvetlen bepillantást engednek alkotóműhelyük és általában az alkotás titkaiba. Hisz ki ismerné jobban ezeket a titkokat, mint maguk az alkotók? Az írók művészek elméleti kérdéseket boncoló írásai, noha töredékesek és legtöbbször konkrétumokhoz - műalkotásokhoz, személyes kapcsolatokhoz - fűződnek s élményeknek, benyomásoknak adnak hangot, mégis többre tartanak igényt, érvényességük túlnő egy-egy eset határain, nemcsak az alkotás lélektani mechanizmusát tárják fel, hanem olykor egész - bár nem rendszerezett s így részben hézagos, de teljes érvényű - esztétikai koncepció is kirajzolható belőlük. Egy ilyen koncepció megfogalmazásának igénye némely szerzőnél oly erős, hogy a szó szoros értelmében vett esztétikát eredményez, nem beszélve arról, amikor az alkotó filozófus is egy személyben. Leonardo da Vinci, Diderot, Lessing vagy Schiller neve nyugodtan odaállítható Arisztotelész, Hegel és más filozófiai poétikák és esztétikák szerzői mellé. De Goethe kevésbé rendszerezett művészetelmélete is felér jelentőségében egyes fent említett vagy más szakszerű, rendszertani problémákkal foglalkozó esztétikákkal.