A mikroskop és alkalmazása. Az általános szövettani technika vezérfonala

eggenberger-féle könyvkeresk.  | vászon  |  370 oldal

Libri Antikvárium
E kis művemet a legjelesebb szerzők felhasználása mellett hosszas tanulmányaim és tapasztalataim alapján írtam meg. Noha úgy a német, mint a franczia és angol irodalomban sem hiányoznak ilyen tartalmú, bár nagyobb és mondhatni kitűnő munkák: mindamellett e kis művem megjelenése okadatolva van egyrészt az által, hogy rövidsége daczára is a kezdőnek mindazt nyújtja, a mire neki szövettani dolgozásánál az általános technikát illetőleg szüksége van, nemcsak, hanem még az általános szövettani technika oly módszereivel is megismerteti, melyek fontosságuk daczára még nagy terjedelmű művekben sem tárgyaltatnak, vagy azokban csak felületesen vannak érintve; másrészt az által, hogy magyar nyelven írt hasonló tartalmú mű hazai irodalmunkban mindeddig meg nem jelent. Hogy a szűk keret határait túl ne lépjem, több oly dolgot el kellett mellőznöm, a mik a művet, de különösen annak optikai részét, még érthetőbbé tették volna. De vigasztal azon tudat, hogy orvosaink és orvosnövendékeink, kikre e munka megírásakor főképen tekintettem, annyi előkészülettel mindenesetre bírnak, hogy a művecskémben foglalt egyszerű tényeket megérthetik. E helyen az olvasót különösen kell figyelmeztetnem a mű végéhez csatolt függelékre, melyben mindazon vegyi-, festő- és impraegnáló szerek, valamint az elzáró folyadékok és beágyazásra használt anyagok betűrendben vannak felsorolva, melyeket a szövettani vizsgálatok közben használni szoktunk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - foltos - kopottas - sérült borító
Kiadó eggenberger-féle könyvkeresk.
Oldalak száma:370
ISBN2399955930943
ÁrukódSL#2111293276
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély