A megtalált anya

tarsoly kiadó  | 2017  | kemény kötés  |  270 oldal

Libri Antikvárium
"Ez a könyv az emberi sorsokról, valamint a családok és egyének történetének az emberi, vallási és földrajzi határokat figyelmen kívül hagyó elsöprő erejű hatásáról szól. Egy kis ponton fordul meg egy nagy ajtó, s ezt a kis pontot fedeztem fel két évtizede, amikor a kutatásaimat elkezdtem. Akkoriban arra gondoltam, hogy néhány hét, netán hónap elég lesz a törekvéseim befejezéséhez, de ahogy haladtam előre minden szálon, kezdett kibontakozni egy csodálatos történettudományi arborétum, tele ritkaságokkal, melyekkel szívesen foglalkoztam. Az egyik ilyen különlegesség részletes tárgyalását adja a könyv. Összekapcsolódik benne egy protestáns arisztokrata család egy zsidó családdal, ahol az eltéphetetlen, de elkendőzni vélt kapcsolatot egy törvénytelen gyermek születése jelenti. A könyv kísérletet tesz arra, hogy az érdeklődők és más kutatók figyelmét felhívja arra, hogy a levéltári anyagon túl, milyen más eszközökkel lehet bizonyos tényeket bizonyítani, vagy vélelmezni. Az írott források mellett, melyek alatt elsősorban anyakönyveket, feljegyzéseket, naplókat és más okiratokat értünk, a kutatás során különféle igazságügyi szakértői vizsgálatok is jelentős szerepet kaptak, úgymint: a kromoszómavizsgálatok (testi, Y és X kromoszómák), az arcantropológia és az ujjlenyomatok vizsgálata is. Lényegét tekintve azt mondhatom, hogy megvizsgálva az ebben a könyvben bemutatott közvetett és közvetlen bizonyítékokat, a ,,történetnek" nem lehet más logikus magyarázata, csak az, amit bizonyítani igyekeztem.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tarsoly kiadó
Kiadás éve2017
Oldalak száma:270
Súly500 gr
ISBN2399970829062
ÁrukódSL#2109678527
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély